Lapjaink
Támogatóink
Magyarország felhőképe
Menetrendek
E-mail belépők
Linkek
|
2017. 10. 06. Kissé szeles idő egy-egy záporral
Pénteken napközben főként a Dunántúlon és helyenként északon számíthatunk kisebb esőre, záporokra. Az ország északi felén hosszabb-rövidebb időre a Nap is kisüt majd, délen erősen felhős, borult marad az ég. Többfelé megélénkül, északnyugaton megerősödik az északnyugati szél. Napközben mindössze 12-16 fokos maximumokra készülhetünk.
| ![](images_article/szeles1.jpg)
|
![](images/empty.gif)
2017. 10. 05. Intézményalapító névadójukra emlékeztek a Cházárosok
Harangszóval vette kezdetét az a bensőséges hangulatú ünnepség a váci Cházár András Többcélú Közoktatási Intézményben, melyen az intézményalapító névadó emléke előtt tisztelegtek a hálás útókor képviselői. A jólészi Cházár András kezdeményezésére 1802-ben, 215 évvel ezelőtt kezdte meg működését hazánk első siketnéma intézete. Vác főterén álló, egykori püspöki palota épületében hallássérülteket oktató és nevelő intézményben szeptember 29-én rendezett megemlékezésen részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára is. | ![](images_article/cha7.JPG)
|
![](images/empty.gif)
![](images/empty.gif)
2017. 10. 04. Két új sportpályát kaptak a dunakeszi óvodások
Az Ovi-Sport Alapítvány és a városi önkormányzat támogatásával épült meg a két sportlétesítmény az Alagi és a Gyöngyharmat Tagóvodában, melyeket hétfőn adtak át a gyerekeknek. Dunakesziben már nem ismeretlen az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány neve, hiszen a város és óvodái kiváló együttműködést alakítottak ki a szervezettel, amelyet Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje alapított 2011-ben. | ![](images_article/gya4.JPG)
|
![](images/empty.gif)
2017. 10. 04. Sony Movie és Sony Max: csatornák új köntösben a UPC Direct kínálatában
Október 3-tól a megújult AXN Black és White csatornákat Sony Max és Sony Movie Channel néven találja a UPC Direct kínálatában a 49 és 50-es csatornahelyeken. A Sony Max és a Sony Movie a Plus HD TV csomagban találhatóak majd meg, friss profillal és tematikával. A megújulást kódolatlan hónappal ünnepli a két csatorna: október 3-tól november 5-ig a UPC Direct Light TV, Medium TV és Medium HD TV csomaggal rendelkező ügyfelei ingyen nézhetik a két prémiumcsatornát. | ![](images_article/upc.jpg)
|
![](images/empty.gif)
2017. 10. 04. Szerdától átmenetileg megszűnik az eső
Szerdán hajnalban főként délnyugaton és északon képződhet pára, köd. Napközben már csak legfeljebb keleten fordulhat elő egy-egy kisebb zápor, másutt változóan felhős-napos idő várható. Helyenként megélénkül a délnyugati szél. Délután 16-20 fok valószínű. | ![](images_article/okt.jpg)
|
![](images/empty.gif)
![](ad/patakitrans1.png)
2017. 10. 04. "70 maratonnal a Dunáért"
Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista sportoló a nyáron végigkerékpározott a Duna magyarországi szakaszának két partján, aztán kis szünet után végigúszott a folyó hazai szakaszán - mindezzel egy újabb kivételes kihívásra készülve, hiszen ezekben a hetekben az eredettől kezdve 70 maratonnyi távot fut a Duna mentén az eredettől a Fekete-tengeri torkolatig. | ![](images_article/usti.jpg)
|
![](images/empty.gif)
2017. 10. 03. Szent László útján - közel ezer éve
A nemzetért és a keresztények egységéért bemutatott, a Barátok templomában tartott ünnepi misével kezdődött október 1-jén Vácott a Szent László-év egyik kiemelkedő eseménye, mely ezt követően - az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán - a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága vándor tablókiállításának megnyitójával, történelmi áttekintést adó tudományos előadással folytatódott. A programot a Sancta Maria Regina Alapítvány szervezte. | ![](images_article/sztla8.JPG)
|
![](images/empty.gif)
![](ad/dk-allas.png)
![](images/empty.gif)
2017. 10. 03. Új, zenés darabbal debütál a Szentendrei Teátrum
A Szentendrei Jazz -és Borfesztivál nyitónapján szervezett sajtótájékoztatón ízelítőt adtak a Bormámor című modern, zenés darabból, melyet Hamvas Béla művei nyomán állított össze Jaross Viktória rendező-író-koreográfus, Juhász Kristóf társíróval. A darabot 2017. december 9-én mutatják be a szentendrei Városháza dísztermében. | ![](images_article/borm.jpg)
|
![](images/empty.gif)
![](ad/keszenletimentok468x60.gif)
|
| | | | |
© 2024 Dunakanyar Régió - Közéleti Újság Online Kiadása
|
Legfrissebb hírek
|