Azóta országszerte már csaknem 300 óvoda csatlakozott a programhoz, s így több tízezer gyermeknek teremtették meg a megfelelő körülményeket a mindennapos mozgáshoz, sportoláshoz.
Dunakesziben korábban 2013-ban az Eszterlánc óvodában, 2015-ben pedig a Piros és a Játszóház Óvodában adtak át egy-egy kisméretű műfüves sportpályát a közhasznú szervezet és az önkormányzat támogatásával, most pedig az Alagi és a lakótelepi Gyöngyharmat Tagóvodába járó gyermekek kaptak ugyanilyen létesítményt, amelynek felavatásán részt vett Tuzson Bence, a Pest megyei 5. számú választókerület országgyűlési képviselője, Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt pedig Pál Dávid képviselte, a Magyar Kézilabda Szövetséget Zsiga Gyula szakmai igazgató képviselte az avató ünnepségen.
![](/img-cikk/alv1)
Faith Éva, Dióssi Csaba, Pál Dávid
Hétfő délelőtt először az Alagi Tagóvodában kezdődött az ünnepélyes pályaavató, ahol a Dunakeszi Óvodai és Humánszolgáltató Központ és Könyvtár tagóvodák szakmai igazgatója, Faith Éva örömét fejezte ki, hogy a városban újabb ovisport pályákat avathatnak, melyek használatával a gyerekek megtanulják a labdajátékok alapjait. - Az ovisport program a gyermekek, a pedagógusok és a szülők számára egyaránt nagy élményt jelent, hiszen hozzájárul az egészséges életmód elsajátításához, a rendszeres mozgás megkedveléséhez – jelentette ki az igazgató asszony, aki köszönetet mondott az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványnak és a fenntartó helyi önkormányzatnak a pályázati lehetőségért, és a megvalósításhoz nyújtott támogatásért.
![](/img-cikk/alv2)
Zsiga Gyula, Dióssi Csaba, Erdész Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője, Pál Dávid
Dióssi Csaba polgármester arról beszélt, hogy a sportpálya átadásával az Alagi Tagóvodában végéhez ért az nagy volumenű fejlesztési, felújítási program, melynek eredményeként egy jóval korszerűbb, komfortosabb intézményben tölthetik mindennapjaikat a gyerekek. Az ovisport pályák sikere arra buzdítja az önkormányzatot, hogy az újabbak építése érdekében a jövőben is megragadnak minden pályázati lehetőségét – hangoztatta a polgármester, aki köszönetet mondott a megvalósításban résztvevő szakembereknek.
![](/img-cikk/alv3)
Pál Dávid beszédében azt emelte ki, hogy a multifunkcionális sportpályán a kézilabda alapjainak elsajátításán túl számos sportágat ismertethetnek meg a gyerekekkel. Az alapítvány programjában jelentős hangsúlyt helyeznek az eszközkészletek bővítésére, a pedagógiai tevékenységre. – Szakmai kezek között tehessék meg első nagy lépéseiket kis cipőikben – idézte az alapítvány ars poeticáját. Szólt arról is, hogy a Buzánszky Jenő nevével fémjelzett egykori ovi-foci programot az évek során kibővítették számos sportággal és feladattal, melyet hűen tükröz az új, Ovi-Sport megnevezés.
![](/img-cikk/gya1)
A Gyöngyharmat Tagóvodában Tuzson Bence államtitkár méltatta a program jelentőségét
Az Alagi Tagóvodában létesített sportpálya felavatása után a lakótelepi Gyöngyharmat Tagóvodában is átadták a gyerekeknek a város immár ötödik ovisport pályáját, ahol a fentebb leírt ceremónia és újfent elmondott beszédek előtt Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, a Dunakeszi központú választókerület országgyűlési képviselője fontosnak nevezte, hogy a gyerekek megfelelő időben kezdhessenek el sportolni, amely a test edzettségi állapota mellett jó hatással van a szellemi fejlődésükre is.
![](/img-cikk/gya2)
– Ezért külön is megköszönöm az alapítványnak és az önerővel hozzájáruló önkormányzatnak, hogy támogatta a két ovisport pálya építését. Örömteli, hogy az alapítvány a pályák építése mellett az eszközökkel is támogatja országszerte a gyermekek sportolását, fejlődését – emelte ki az államtitkár, aki szerint a szakmai képzés támogatásával válik teljessé az Ovi-Sport Alapítvány elismerésre méltó tevékenysége. – Dunakeszi a gyermekek és a sportok városa, hiszen a fiatalokat szolgálja a szeptemberben felavatott 24 tantermes iskola és sportcsarnok is. Azzal pedig a Dunakesziek több évtizedes álma vált valóra, hogy néhány napja megnyílt a városi tanuszoda – mondta Tuzson Bence, aki szerint a kormány számára is nagyon fontos a gyerekek fejlődésének támogatása, hiszen ők alkotják majd a jövő felnőtt nemzedékét, a jövő Magyarországát.
![](/img-cikk/gya3)
Pál Dávid, Dióssi Csaba, Tuzson Bnece, Seltenreich József a körzet önkormányzati képviselője
Az ünnepi beszédek után a nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadták az óvodáknak a két ovisport pályát, melyeket a gyerekek nagy örömmel vettek birtokba. Az avató ünnepségeken jelen volt a két körzet önkormányzati képviselője, Erdész Zoltán alpolgármester, és Seltenreich József sportigazgató is.
![](/img-cikk/gya4)
A most felavatott két létesítménnyel együtt tehát immár öt ovisport pályája van a városnak.
Az Ovi-Sport Program három fő részből áll: elsődlegesen az ovisport pályából, az ahhoz tartozó eszközkészletből, valamint a kapcsolódó óvodapedagógusi képzésből. A pálya mérete 6x12 méter, műfűvel borított, multifunkcionális, kifejezetten a gyerekek igényeihez fejlesztették ki. A töltetlen műfű, a kapuk, a kosárpalánk, valamint a kifeszíthető háló többféle sportág alapjainak elsajátítását teszi lehetővé a gyermekek számára, így például kézilabdázhatnak, kosárlabdázhatnak, focizhatnak, tollaslabdázhatnak, teniszezhetnek, de sok egyéb mozgáskoordináció-fejlesztő játékokra is lehetőségük nyílik.
Az Ovi-Sport Programra önkormányzatok, egyházak, óvodák pályázhatnak, az önrész mértéke minden évben változik – az idén 2.850.000 forint –, s ehhez, a program kivitelezéséhez szükséges fennmaradó részt az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány gyűjti össze olyan cégektől, amelyek a társasági adójuk egy részét sportcélra ajánlják fel.
Mogyorósi-Vetési Fotó: KesziPress
|