Kitekintő

Erdélyi barangolás – Korond és turistacsábító vidéke  

Erdélyi felfedező útjaim alkalmával – sok hazánkfiához hasonlóan – szinte mindig ellátogatok a Hargita megyei Korondra, melynek kézműves mesterei kitűnő alkotásokkal örvendeztetik meg a szépre fogékony vándort. Ha csak tehetem, akkor a gyönyörű Királyhágón átkelve, utamat folytatva megcsodálom az 1764-ben épített négy fatornyos református templomot Körösfőn, majd a sóbarlangjáról nevezetes Parajd érintésével közelítem meg a …

fejlesztés

Dunakeszi: újabb közlekedési csomópontot fejlesztenek, ezúttal az SZTK mellett

Ahogy arról már a helyi médiumok többször írtak, a város keleti oldalán, a Kossuth Lajos út – Széchenyi utca kereszteződése rendkívül megnehezítette a közlekedők helyzetét, mivel a mellékutcákból csak hosszú percek után tudtak felhajtani Fót és az M0-ás körgyűrű felé vezető állami fenntartású Kossuth Lajos útra. A városi önkormányzat intenzív és rendkívül hatékony közbenjárásának eredményeként a …

aktuális

Megújult a Keszi sétány!

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, tavaly novemberben kezdődött el a Keszi sétány kialakítása. Tóth Eszter, városi főkertész tervei alapján nyugat-európai mintára szeretné az önkormányzat a kegyeleti parkot bekapcsolni a város zöldfelületi rendszerébe.