Csili, csili, csili és csili… A Nagymarosi Csípős Fesztiválokat ez jellemzi. A mostani, a XII. is erről szólt. Augusztus utolsó hétvégéjén, 31-én ismét megtelt a „Csili utca”, a nagymarosi Duna-parti sétányon, ahol a hűvös lombok alatt királyi panorámával már kora reggeltől várták a látogatókat.
Becsengettek – Dunakeszin két középiskola a szombaton átadott diáknegyedben kezdte a tanévet
Augusztus és szeptember fordulója történelmi időszakként vonul be Dunakeszi krónikájába, amely hírt ad majd arról az utókornak, hogy 2024. augusztus 31-én ünnepélyesen avatták fel Magyarország legnagyobb közoktatási fejlesztéseként a Dunakeszi Diáknegyed középiskolai centrumot. A látványos avató ünnepség után pedig még aznap a Nemzeti Tanévnyitónak adott otthont az európai színvonalú oktatási intézmény, melyet ma reggel, szeptember …
Szombaton ünnepélyesen elindult a köznevelési és szakképzési tanév
A 2024/25-ös köznevelési és szakképzési tanévet Dunakeszin nyitotta meg ünnepélyes keretek között Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Rétvári Bence a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Magyarország legnagyobb közoktatási fejlesztését adták át Dunakeszin
– A felkészültség azt jelenti, hogy vannak képzett szakemberek, akik értik, és nemcsak követni, hanem alakítani is tudják a változásokat. Ahhoz, hogy ilyen szakembereink legyenek, a legmagasabb színvonalú oktatásra, illetve képzésre van szükség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Dunakeszi Diáknegyed átadásán. Tuzson Bence igazságügyminiszer, a térség parlamenti képviselője szerint az itt tanulók …
A Váci Tankerületi Központ 11 intézményében 1,5 milliárd forint értékű fejlesztések valósulnak meg
Tetőrekonstrukció, akadálymentesítés, fejlesztőszoba kialakítása, udvarfelújítás-komfortosítás: ilyen és hasonló fejlesztések valósulhatnak meg záros határidőn belül a Váci Tankerületi Központ tizenegy intézményében a TOP 20 3.3.3 projekt keretében.
Szüreti felvonulás és mulatság lesz Verőcén
Szüreti felvonulást és mulatságot tartanak szeptember 14-én, szombaton 14 órától Verőcén.
Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást
Meghosszabbítják a hatóságok a korábban kiadott másodfokú hőségriasztást; az országos tisztifőorvos a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján az augusztus 24-én, szombaton 00.00 órától kiadott hőségriasztást szeptember 5-én, csütörtökön 24.00 óráig meghosszabbítja az ország egész területére.
Rangos állami kitüntetést kapott Göd korábbi és Fót regnáló polgármestere
„Az államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából állami és minisztériumi kitüntetéseket adhattam át. Mi magyarok, augusztus 20-án az állandóságot, a megmaradást, Magyarország megmaradását ünnepeljük. Ezúton szeretném megköszönni minden kitüntetettnek, hogy a saját területükön, a nemzet és az ország érdekében alkottak” – fogalmazott Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
Rétvári Bence: 13 millió tankönyvet osztanak ki ingyenesen az idei tanévkezdésre
Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
A magyarok túlnyomó többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból
A Szent István Intézet új, reprezentatív kutatásából kiderül: Komoly problémának tartja a felnőttkorú népesség a gyermekek telefonfüggőségét!