A rendező szervezetek és a ZöldLiget tisztelettel vár minden érdeklődőt a 2023-as Advent Sződligeten programsorozaton, Sződliget adventjének legnagyobb rendezvénysorozatán.
A térség rendezvényszervezője: Interjú Loksa Leventével
2024-ben az egyik legösszetettebb rendezvény az Ipoly Feszt lesz, amiben több mint 10 település vesz részt ismét. A régi megszokott fesztiválok mellett lesz egy-két új is, ahol nagyon jó zenekarok, énekesek és lemezlovasok fognak fellépni.
Dunakeszi elsöprő győzelmet aratott a Bátrak Ligája fóti állomásán
A Honvédelmi Sportszövetség versenyét jellemző három szó, a bátorság, kitartás, győzelem a sportosság mellett a haza- és a honvédelemről is szól – mondta a Bátrak Ligája fóti állomásának győzteseit köszöntve az igazságügyi miniszter.
A karácsonyi nagybevásárlás előtt is érdemes használni az Árfigyelőt, sokat spórolhatnak a családok az adventi időszakban
Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsonyi nagybevásárlások során az online Árfigyelő használatával – hívja fel a figyelmet pénteki közleményében a Gazdasági Versenyhivatal.
Zenei varázslat a Dunakeszi Koncertfúvósok X. jubileumi adventi hangversenyén
Nagy sikerű, telt házas koncertet adtak november 25-én a Dunakeszi Koncertfúvósok és a Dunakeszi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, immáron 10. alkalommal. A már megszokott előadások most sok meglepetéssel és kiemelkedő szólistákkal olvadtak egybe a 125 éve született George Gershwin munkássága előtt tisztelegve. Az est házigazdája Martikán Erika, a zenekarok karmestere Szilágyi Szabolcs Balázs volt.
A legtöbb ónos csapadékra a Dunakanyar, Nógrád és a Mátra térségében kell számítani
Csütörtök estig a legtöbb – akár öt millimétert is meghaladó – ónos csapadékra a Dunakanyar, valamint Nógrád és a Mátra térségében lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hozzátették: éjszaka, ahogy enyhül az idő, egyre északkeletebbre, Borsod irányába tolódik az ónos csapadékkal érintett terület.
Péntektől ünnepi díszbe öltöznek a MÁV-VOLÁN-csoport járatai
Péntektől ünnepi díszbe öltöznek a MÁV-VOLÁN-csoport járatai, elsőként a MÁV-HÉV fényfüzérekkel díszített egyedi nosztalgia szerelvényével lehet utazni december 1-jén, 2-án és 3-án, a kora esti órákban a H5-ös HÉV vonalán – közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
DDC: Nyitva vagyunk! – 60 éve
Korszakok váltakoznak, technológiák fejlődnek, gépek cserélődnek; a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) üzeme, a Váci Cementgyár azonban immár hat évtizede megállás nélkül állítja elő és szállítja partnereinek az építőipar nélkülözhetetlen alapanyagát. A jubileumi év eseményeiről a Váci Cementgyár gyárigazgatója, Mocsai Árpád mesélt.
108 férőhelyes óvoda épül Dunakeszin
Dunakeszi Város Önkormányzata 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az TOP PLUSZ-3.3.1-21 pályázaton, melyből – és az önkormányzati önrészből – 4 csoportszobával, 108 férőhellyel bővül az Aranyalma Tagóvoda – jelentette be Dióssi Csaba polgármester a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. A projekt a Széchenyi Terv Plusz Program keretein belül valósul meg, melynek a kivetelezési munkálatai …
Varázsszoba is várja már a fiatalokat a váci Cházár iskola kollégiumában
Ünnepi eseményre várták a vendégeket kedden délután a Cházár András EGYMI főtéri épületének legfelső emeletén lévő kollégiumba, ahol a házigazdák és a támogatók átadhatták az egyik közösségi helyiségben újonnan kialakított varázsszobát.