Adventi családi nap a PüspökVác Rendezvényközpontban december 16-án, szombaton.
Sorozatos szakmai sikerek Tuzson-Berczeli Péter dunakeszi festőművész életében
A Dunakeszin élő Tuzson-Berczeli Péter festőművészt, a Magyar Művészeti Akadémia – államilag többszörösen kitüntetett – köztestületi tagját a közelmúltban megjelent művészeti pályaívét megrajzoló album bemutatóját követően a MAOE szakmai elismerő díjában részesítették, majd a Pest Vármegyéért Emlékérmet is átvehette az idei megyenapon.
Advent második szombatja is tartalmas programokat kínált a dunakeszieknek
A városi önkormányzat és a Dunakeszi Programiroda munkatársai minden évben kellemes meglepetéssel szeretnék még meghittebbé varázsolni az adventi várakozást a város apraja, nagyja számára.
A hétvégén ne túrázzunk az erdőkben
A havazás következtében kialakult veszélyek miatt a Pilisi Parkerdő szakemberei továbbra sem javasolják hétvégén az erdőben tartózkodást.
Több kereskedelmi üzletlánc zárva lesz december 24-én
Az élelmiszer-üzletláncok közül a Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét a bevásárlóközpontok kivételével, hasonlóan a Rossmann drogérialánchoz, nem nyitnak ki a JYSK és a Diego lakberendezési üzletei sem. A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat – …
Kárpát-medencei magyar médiatalálkozó – Tuzson Bence: gyorsan változó világban kell megtalálnia helyét a médiának
Napjainkban egy gyorsan változó világban kell megtalálnia helyét a médiának és az újságírásnak, ami hihetetlen felelősség és feladat – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón pénteken, Visegrádon.
Rétvári Bence: minden vágyott gyermek szülessen meg!
– A magyar kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen – hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az utasok igényeihez igazították a MÁV-START december 10-től érvényes új menetrendjét
A szokásos éves menetrendváltáshoz igazodva a MÁV-START idén is számos fejlesztést és változást vezet be a vasúti közlekedésben.
Adventi családi nap lesz a PüspökVác Rendezvényközpontban
Adventi családi nap lesz a PüspökVác Rendezvényközpontban december 16-án, szombaton.
Pál Feri atya tart előadást Váchartyánban
Belső béke viharos időkben – mit tehetek a külső-belső nehézségeimmel címmel Pál Feri atya tart előadást Váchartyánban.