Az előző lapszámban közölt beszélgetésünket azzal fejeztük be Nyíri Márton alpolgármesterrel, hogy majd legközelebb folytatjuk, mivel számos témát érinthettünk volna még a riportban. Nos, hol is hagytuk abba?
Tuzson Bence: az egyház az, ahol a valós közösség és a valós érték találkozik egymással
– A hit, a vallás és az egyház az egyetlen hely, ahol találkozik egymással az érték hagyományos értelmezése és a közösség, mint valós emberek közössége – mondta az igazságügyi miniszter a felújított Szent Mihály-plébánia átadásakor Dunakeszin szombaton.
Rétvári Bence: Európában a békének magyar hangja van
Európában a békének magyar hangja van, minden más nyelven csak a háborúról beszélnek – jelentette ki a Váci Honvédelmi Napot köszöntve Rétvári Bence, a rendezvény fővédnöke szombaton.
Nagy siker volt a vármegyei rézfúvós verseny
2024. március 27-én került megrendezésre a VIII. Pest Vármegyei Rézfúvós Verseny. A versenyt a Gödi Művészetoktatásért Alapítvány szervezte és rendezte, a helyszínt a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biztosította. Rendezvényünk kiemelt célja, hogy szereplési, versenyzési lehetőséget teremtsünk Pest vármegyében a rézfúvós hangszereken tanuló növendékeknek.
Dióssi Csaba: felkészült csapattal indulunk a június 9-i önkormányzati választáson
„Többen megkerestek már, hogy indulok-e a június 9-i önkormányzati választáson. Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam erről Önöket, de a legfontosabb, hogy a pártpolitikai csatározás helyett a kampányidőszakban is Dunakesziért dolgozzunk” – írja közleményében a regnáló polgármester.
Maradj mozgásban!
Még előző év végén adtunk hírt arról, hogy a RED-IT Idősbarát Egyesület a Pest Vármegye Önkormányzata Civil Támogatási Alap pályázatán támogatást nyert egy egész napos, két helyszínen megrendezendő, szenioroknak szóló sportnapra. Dunakeszi a sportok városa, itt óvodás kortól a nyugdíjas korosztályig mindenki találhat magának megfelelő mozgásformát, amivel nemcsak a fittségéért, hanem az egészségéért is sokat …
Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson
Eltérőek az átjelentkezés feltételei az önkormányzati választáson, mint a többi voksolás esetében: a választópolgár nem jelentkezhet át tetszőleges magyarországi településre, csak arra, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített.
Interjú Benkő Tamással, az MLSZ Pest vármegyei igazgatójával
A magyar labdarúgó-válogatott tavaly veretlenül, csoportelsőként zárta az idei németországiEurópa-bajnokság selejtezősorozatát, így a nyáron sorrendben harmadízben lesz ott a kontinensviadalon. A világ méltán legnépszerűbb sportágában válogatott szinten az elmúlt háromnégy évtized legeredményesebb időszakát éljük. A Magyar Labdarúgó Szövetség tevékenységének eredményességét a futballszurkolók óhatatlanul a nemzeti tizenegy szereplésével, teljesítményével is azonosítják.
Ma van a magyar költészet napja – az érzelem és a kreativitás ünnepe
Április 11-én, József Attila költő születésének napján ünnepeljük a költészet napját. Ez a nap azokat az ikonikus magyar költőket és írókat tiszteli meg, akik olyan gazdag hagyatékot hagytak hátra, amely a kultúránk és identitásunk fontos részét képezi.
Film és zene: Kiss Stefán Mónika és stábja már a Memento mori folytatásán is dolgozik
Két éve forgott Vácott (is) a Memento mori – A váci legenda című film felvétele, az elkészült mozidarab azóta több nemzetközi sikert is elért, s jönnek, jöhetnek a folytatások dokumentarista módon és újabb játékfilm formájában egyaránt.