Nagyszabású és rendhagyó, egész napos rendezvény zajlott április 13-án Fóton, dr. Mihályi Zsolt Apor jegyző kezdeményezésére. Fót városa levélben kereste föl a Kárpát-medence területén található volt Károlyi birtokokon fekvő települések önkormányzatait, s hívta meg azok vezetőit egy közös találkozóra, elindítva ezzel egy sorozatot, mert remény van rá, hogy jövőre majd valamelyik másik egykori Károlyi birtokon …
Rétvári Bence: a jövő héten tartják a termékenységtudatosság hetét
A jövő héten rendezik meg Magyarországon a termékenységtudatosság hetét, amelyen arra hívják fel a fiatalok figyelmét, hogy az életkor és az életmód rendkívüli mértékben befolyásolja a gyerekvállalást – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A futók gigászi küzdelme a kilométerekkel és a kánikulával
A régió legnagyobb futóversenyén közel 1500 sportkedvelő vágott neki az általa kiválasztott távnak a dunakeszi repülőtéren vasárnap délelőtt. Kicsik és nagyok, egykori válogatott futók, aktív versenyzők, iskolai közösségek és a politikusok egyaránt dicséretes elszántsággal küzdöttek a kilométerekkel és a kánikulai hőséggel, akik teljesítménye, hősies helytállása, sportszeretete a legnagyobb elismerésre méltó, miként a szervezők profizmusa is.
Újra fogadja az ügyfeleket a felsőgödi posta
Ahogy arról korábban beszámoltunk, hosszú-hosszú hónapok előkészítő munkája után április 15-én újra megnyílt a felsőgödi posta. Az épület megvásárlásával az önkormányzat gyarapította a város ingatlanvagyonát, a Postapartneri szerződés keretében pedig valamennyi szolgáltatást biztosítani tudják újra a felsőgödi településrészen élőknek is.
Újabb Kolodko-szobor a Dunakeszi melletti Megyeri hídon
Akik szeretik a szobortúrákat, és izgalommal járják be az új Kolodko-miniszobrokat, azoknak van egy jó hírünk. Ezúttal a Megyeri híd pesti oldalán, a gyalogos úton a Pest feliratú üvegtáblánál helyezte el a szobrász a legújabb alkotását, a gúzsba kötött Chuck Norrist.
Dunakeszi egykori díszpolgára, Wittner Mária életútjáról nyílt kiállítás
A Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központhoz tartozó Tóth Ilonka Emlékházban nyitották meg a „Készültem az útra” című Wittner Mária-emlékkiállítást. A cím Wittner Mária ’Az utolsó üzenet’ című versének egyik sorára utal. A tárlatot május 8-ig lehet megtekinteni térítésmentesen.
Az Én városom, Dunakeszi – kiállítás és árverés
2024. április 16–26. között különleges tárlat látogatható a VOKE József Attila Művelődési Központ Magyarság, Gérecz és Lányi termeiben. A kiállítás 86 dunakeszi gyermek és fiatal képzőművészeti alkotásait tárja a közönség elé, amelyek közös vonása, hogy megmutatják: hogyan látja a mai ifjúság a mi városunkat – pontosabban az ő városukat.
Ma déltől pályázható a nagy kaland!
Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre – tájékoztatta a MÁV-START az MTI-t.
Sziklakitermelés miatt pótlóbuszok járnak a szobi vasútvonal egy szakaszán
Sziklakitermelési munkálatok miatt keddtől péntekig egyes vonatok módosított menetrend szerint járnak a Budapest-Szob vasútvonalon, csúcsidőben pedig néhány járat helyett pedig pótlóbuszok közlekednek – közölte a Mávinform a honlapján.
Dunakeszi a játszóterek városa
A kisgyermekes szülők minden bizonnyal egyetértenek azzal a megállapítással, hogy – sok mással együtt – Dunakeszin a tavasz a város 24 játszótere közül kilencnek a felújításáról, az új játszóeszközök telepítéséről szól, hiszen ki ne tudná, hogy megújult a D Ordass Lajos parki játszótér, amely új mászó várat is kapott, rugós mérleghinta, trambulin és csúszda is …