1784. áprilisában ünnepeljük a világszerte megbecsült tudós honfitársunk, Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulóját. A tudós társadalom benne tiszteli a tibetisztika megalapítóját. Számunkra, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarok számára, különös jelentőségű az ő személye. Mi nem csupán egy – addig ismeretlen – tudományág megteremtőjét látjuk benne, hanem azt az embert, akinek küzdelmes, gyönyörűséges …
Bajnok a VSD korfball felnőttcsapata
A Nemzeti Korfball Bajnokság NB1/B osztályában, április 22-én egy rettentően izgalmas döntő után, bajnok lett a VSD csapata. A korábbi utánpótlás bajnoki címek után a felnőttcsapat most először szerzett aranyérmet, aminek értékét növeli, hogy három elveszített döntő után tudták megszerezni a címet.
Izgalmas verseny várható a polgármesteri székekért – Vácon nyolc, Dunakeszin hat aspiráns van
A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb, 2024. április 24. 12:00 órai adatai alapján régiónkban élénk verseny várható a polgármesteri székekért vívandó politikai küzdelemben, amit az is jól mutat, hogy Vácon például 8 polgármester aspiráns jelentkezett be a pozícióért, akik között ott van – többek között – a regnáló polgármester, a baloldali összefogás jelöltje Matkovich Ilona, az …
Dunakeszié lehet az „Év körforgalma” díj!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozat A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében pályázatot hirdetett az „Év körforgalma” címmel, melyen Dunakeszi a Kossuth-Széchenyi csomópontnál található körforgalommal indult.
Megrázó képek a Vác közelében történt keddi balesetről
Mint arról több hírforrás – köztük az Útinform is – beszámolt, súlyos baleset történt az M2-es autóúton Vác térségében kedd délután.
218 millió forintból újulhat meg az egészségház Kismaroson
A kismarosi önkormányzat több mint 218 millió forint európai uniós támogatásnak köszönhetően újíthatja fel a település egészségházát. A fejlesztés célja, hogy a lakosság számára színvonalas, modern és megfelelő eszközállománnyal rendelkező, minőségi környezetben igénybe vehető egészségügyi ellátást tudjanak kínálni, elsősorban a helyieknek – közölte a 0627.hu-val Neubauer Rudolf, a település polgármestere.
Integrált játszótér épül Dunakeszin
Dunakeszin egyre több menő játszótér épül. A turisztikai szakemberek és az itt élő családok is sorra számolnak be arról, hogy kifejezetten játszótértúrát tartanak, mert annyi a szuper mászóka a városban. Azonban vannak olyan gyerekek, akik a tűzoltós csúszdát vagy a hatalmas tornyokat nem tudják megmászni. Az önkormányzat rájuk is figyel: szakmai egyeztetést hívtak össze egy integrált játszótér létrehozása …
Ismét Emlékhelyek napja lesz Vácon
Az idei évben is megrendezik a Történelmi Emlékhelyek Napját a váci Hétkápolna kegytemplomnál, május 11-én. A rendezvény középpontjában a közjó szolgálata és az elesetteken való segélynyújtás kerül előtérbe.
Voks 24 – Három szinten ellenőrzik a júniusi választásokra összegyűjtött ajánlásokat
Szombaton kezdhették meg az európai parlamenti (EP-) választáson induló pártok, valamint az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlások gyűjtését. Az összegyűjtött ajánlásokat három – helyi, területi és országos – szinten ellenőrzik, a választás típusától függően.
Ismét majális Dunakeszin – sztárvendég: Caramel!
Ingyenes programok, színpadi fellépők, helyi egyesületek bemutatói, kézműves foglalkozások, óriás buborék, népi játékok, ládavasút és a vidámpark is elengedhetetlen része a rendezvénynek. A programok már 10 órától várják a családokat, az egész napos szórakozást pedig Caramel-koncertje zárja.