A gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak a több mint ötmillió jármű után április 15-ig kell befizetni az adót az eddigi március 15-e helyett – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöki közleményében.
MÁV-Volán-csoport: érdemes már az ünnep előtt megvenni a jegyeket, változik a menetrend
A nemzeti ünnep napján, március 15-én és a hosszú hétvégén jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban; módosul a menetrend is – közölte a …
Dunakeszi diákok az Európai Parlamentben
Hogy kerültek a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium diákjai az Európai Parlamentbe, és váltak egy napra parlamenti képviselővé Strasbourgban?
Tuzson Bence: a családok támogatásán keresztül lehet erős országot létrehozni
A család áll a kormány politikájának középpontjában, mert a családok támogatásán keresztül lehet erős országot létrehozni – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter kedden Fóton, a Boglárka bölcsőde új épületének átadásán.
Szavalóverseny a Március 15-i ifjak tiszteletére
Március 7-én került sor a Váci Reménység Egyesület közép- és általános iskola 7-8. osztályos diákjai szavalóversenyére, amit minden évben a Márciusi ifjak tiszteletére rendeznek. Tiszteletüket kifejezve a hősök előtt, a lelkes ifjú magyar irodalmárok előtt, akik kiálltak a szabadságért! 1848-49-ben Petőfi Sándor és barátai összefogtak egy közös ügyért.
Hatalmas volt az érdeklődés az első egészségügyi családi szűrőnap iránt
Első alkalommal rendeztek Dunakeszin március 9-én egészségügyi családi szűrőnapot a szakorvosi rendelőintézetben az önkormányzat támogatásával, emellett két szűrőbusz is kiszolgálta a lakossági igényeket. A hétvégi alkalomra az önkormányzat honlapján lehetett regisztrálni, ám – mint az a honlapon olvasható – az ingyenes családi szűrés iránt akkora volt az érdeklődés, hogy alig 18 óra alatt beteltek a …
Javítási munkálatok miatt forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóúton
Javítási munkálatok miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők 2023. március 12-13-án az M0-s autóút M2 autóút és a Dunakeszi dél csomópontja közti szakaszán. A csúcsidőszakon kívül végzett munkálatok idejére, várhatóan 9 és 16 óra között sávzárásra számíthatnak a közlekedők a szakaszon, melyre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. előjelző táblákon hívja fel a figyelmet.
A Szent Korona hőlégballon száll fel március 15-én, Vácon
Ünnepi megemlékezést tart március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából a váci Fidesz és a KDNP, valamint a Váci Polgári Fórum. Az ünnepi műsor után felszáll a Szent Korona hőlégballon. E magyar ereklyét megjelenítő jelkép, a magyar megmaradást és kárpát-medencei összetartozást hivatott kihangsúlyozni.
„Dunakeszin születtem!”
Szüleink, nagyszüleink között még akadhat, aki elmesélheti, milyen volt – az akkori szokásoknak megfelelően – otthon szülni, otthon megszületni. Ők azok, akik látták a régi, községből várossá fejlődő települést, ők azok, akik megoszthatják velünk nagy becsben tartott emlékeiket. Szeretnénk felkeresni azokat, akik itt születtek Dunakeszin, és a mai napig itt élnek városunkban.
Idén immár tizedik alkalommal rajtol el a Futakeszi mezőnye
Idén immár tizedik alkalommal rajtol a régió egyik legnagyobb és népszerűbb futóversenye, a Futakeszi, melynek a helyszíne ezúttal is a dunakeszi repülőtér lesz.