Vác

Két váci csapat is a Kódolj határok nélkül – programozó verseny döntőjében

A középiskolás diákok fantasztikus teljesítményt nyújtottak a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. által meghirdetett országos nyílt forráskódú programozó verseny első két online fordulójában. Megszületett a végső megmérettetésben résztvevő csapatok listája. Április 10-én, a mindent eldöntő 24 óra leforgása alatt a versenyzőknek egy speciális célú weboldalt kell megtervezniük, majd lefejleszteniük.

Kitekintő

Koronavírus helyzetkép Dunakeszi erdélyi testvérvárosában

Dunakeszi három évtizede ápol – a megnevezést hűen kifejező – testvérvárosi együttműködést a Székelyföld nyugati kapujában elterülő Székelykeresztúr Város Önkormányzatával. A történelmi időket megélt tízezer lélekszámú erdélyi kisváros polgármesterét, Koncz Hunor-Jánost arról kérdeztük, hogy ők hogyan védekeznek a koronavírus-járvány ellen, milyen hatással van életükre.

Belföld

Covid-19 oltóanyagai

Dunakeszi Város Önkormányzata a háziorvosokkal együttműködve igyekszik a legszélesebb körűen a tájékoztatni a lakosságot a koronavírus elleni oltásokkal, a felhasználható vakcinákkal kapcsolatban. Az önkormányzat hivatalos honlapján, a dunakeszi.hu-n folyamatosan közlik az információkat, melyek közül ezúttal az Covid-19 oltóanyagait közöljük.

Kitekintő

A legnehezebb, hogy nem lehet előre tervezni

Vác tizenegy testvérvárossal ápol tartalmas együttműködést, melyek közül a németországi Donaueschingen városával 1993-ban írt alá testvérvárosi egyezményt. A hangulatos kisváros Baden-Würtemberg tartományban, a Duna forrásánál található, ahol több éve él a váci Furucz Angelika, aki a testvérváros egyik polgárával kötött házasságot. Angelikát arról kérdeztük, hogy ők hogyan védekeznek a koronavírus-járvány ellen, milyen hatással van életükre.