A tervezett időponthoz képest a rossz időjárási viszonyok miatt egy nappal később, május 18-án kezdődött Dunakeszin látványos hármas kötelékkel a 69. Nemzeti és a 4. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokság. A megnyitón beszédet mondott Nyíri Márton Dunakeszi alpolgármestere.
Hajóbaleset Verőcénél – Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn – közölte a rendőrség a police.hu-n.
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, öt embert jelenleg is keresnek – közölte az M1 Híradója vasárnap délelőtt.
Vámos Robi: a közös alkotások eredményeként üde színfoltok a dunakeszi vasúti aluljárók
Közismert, hogy 1846. július 15-én adták át Magyarország első vasútvonalát, mely két év munkája nyomán, a Magyar Középponti Vasúttársaság irányításával, Pest és Vác városa között készült el. Az is ismert, hogy a 33 kilométer hosszú szakaszon csak Dunakeszin állt meg a történelmi személyiségeket a váci avató ünnepségre szállító vonat.
Jön a VéNégy Fesztivál
Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban, június 20-án indítja a nyarat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
„Az ellenségeskedés világában kell valami, ami összeköt minket, sződligetieket”
Ókovács Benedeket, az Ezerarcú Sződliget című kisfilmsorozat szerkesztő-rendezőjét kérdeztük kulisszatitkokról, a film készítésének motivációiról és további terveikről. A filmsorozat új részei péntek esténként debütálnak a www.szodligetiek.hu honlapon.
Szenzációs programokkal várja a látogatókat az idei Ipoly Feszt
Nyolc település, négy hétvégén keresztül, több mint 100 programmal várja az érdeklődőket a negyedik Ipoly Feszten június 7-től július 7-ig. Az évek óta egyre népszerűbb Ipoly menti összművészeti fesztivál tízezres nagyságrendben vonz embereket az ország távolabbi területeiről is, illetőleg az itt élők számára is egy fontos nyárindító, szezonindító eseménysorozat – mondta Rétvári Bence, a fesztivál …
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A legfrissebb adatok szerint tíz adózóból csupán négy rendelkezik adója 1%-áról. A Kuckó Önkéntes Program (Szintlépés Alapítvány) most arra hívja fel a figyelmet, hogy bármennyire aprónak tűnik a felajánlás összege, rengeteget jelent a gyermekotthonban élők számára. A „Nekünk 1% pont elég!” című kezdeményezés célja, hogy plakátok, magazinhirdetések és influencer tartalmak 1%-nyi részletének felhasználásával mutasson rá …
Tanuljon felnőttként a Dunakeszi Diáknegyedben!
Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes.