Belföld

Kedvenc Online Tanárom 2020 különdíjat kapott öt pedagógus Pest megyében

A koronavírus-járvány idején különösen fontos a tanárok, edzők munkájának elismerése. A MOL Mester-M Díj idén az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a COVID-19 járvány okozta helyzetben a tanárok, edzők oktatásba fektetett energiája még inkább felértékelődött, munkájuk elismerése különösen fontos. Korábbi tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kiemelkedő munkát végző tanárt …

oktatás

Bölcsődék napja: Dunakeszin Tóth-Gréczy Korinna vehette át „Az év kisgyermek nevelője” elismerést

A világon az első bölcsődét Párizsban nyitották meg 1844-ben, s pár év múlva már közel 400 hasonló intézmény működött világszerte, elsősorban egyházi létesítményként. Magyarországon 1852. április 21-én nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, a Kalap utcában. A bölcsődék napja 2010-től államilag elismert ünnep hazánkban. Dunakeszin a jeles napra emlékezve április 20-án köszöntötték a bölcsődei …

Dunakeszi

Újra kinyitottak az óvodák Dunakeszin is

Hétfőtől újra fogadják a kicsiket az óvodákban. A gyerekek és az óvónők mellett a szülők többsége is várta már az újranyitást. Jó ütemben halad az oltási program hazánkban, melynek köszönhetően április 19-én újra megnyíltak az óvodák kapui. Az eddigi ügyeleti ellátást felváltotta a teljes körű működtetés.

Dunakeszi

Dobay Márta: már nagyon várjuk, hogy újra megteljen élettel a Napterasz

Jövő hétvégére valószínűleg mindenhol újra nyithatják a teraszokat, és ha jó idő lesz, akkor nagy forgalom várható a vendéglátóhelyeken, melyek nagyon nehéz időszak után reménykedve tekintenek a jövőbe. A 10 éves dunakeszi Napterasz tulajdonosa a bértámogatásra benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően mind a hat munkatársát teljes munkaidőben tudta foglalkoztatni az elmúlt hónapokban is, de ő is …