Az ötmillió beoltott után életbe lépett az újraindítás újabb fokozata – olvasható a Koronavírus.gov.hu portál mai beszámolójában. Mint írták, véget ért a kijárási tilalom és az üzletek, éttermek nyitvatartására vonatkozó korlátozások. Közterületen nem kötelező a maszkviselés és a másfél méteres távolságtartási szabály is megszűnik. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a zárt terekben, mint a tömegközlekedési eszközökön vagy bevásárlóközpontokban továbbra …
Dunakeszi: újabb „Tiszta udvar, rendes ház” táblákat adtak – Buczkó Gábor: „a növényekkel beszélgetni kell”
Dunakeszin nagy erkölcsi megbecsülés övezi a “Tiszta udvar, rendes ház” kitüntető címet elnyerő ingatlantulajdonosokat, akik tevékenységükkel jelentős mértékben járulnak hozzá a város arculatának formálásához, a közösségi szemlélet erősítéséhez. Idén már száznál több dunakeszi család érdemelte ki az önkormányzat által alapított kitüntető címet – tudtuk meg Nyíri Mártontól, az önkormányzat környezetvédelemért felelős társadalmi megbízatású alpolgármesterétől, aki …
ITM: két három- és három négynapos hosszú hétvégével számolhatunk jövőre
– Márciusban és októberben kell majd szombaton ledolgozni egy-egy olyan munkanapot, amely áthelyezés nélkül éppen ünnep és hétvége közé esne 2022-ben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton.
Megjelent Vámos Robi, gyermekcoach „Psszt! Csoda vagy” című legújabb könyve
Csúfolódás, önértékelési problémák, egy rosszul sikerült dolgozat, félelem vagy éppen dac – sokféle érzéssel találkoznak a gyerekek, miközben felnőtté formálódnak. Viszont nem mindegy, hogy az ilyen helyzetekben csak magukra számíthatnak, vagy áll mellettük valaki, aki elfogadja őket. Valódi beszélgetések alapján írta meg Vámos Robi, gyermekcoach a „Psszt! Csoda vagy” című legújabb könyvét. A párbeszédeknek köszönhetően …
Öt méter mélyen fúrnak át a Kossuth Lajos utca alatt
Végéhez közelít Dunakeszin a tóvárosi csapadékcsatorna-építés, amelyben az egyik legnagyobb szakmai kihívást a Kossuth Lajos utca alatt 5 méter mélyen átvezető 24 méteres csatorna kiépítése jelenti a Kolozsvár utca és a Huszka Jenő utca között.
Rétvári: 574 millió forint állami támogatásból épül fel az 56 férőhelyes váci bölcsőde
Vác deákvári városnegyedében, a Bauer Mihály utcában tartott sajtótájékoztatón jelentette be Rétvári Bence országgyűlési képviselő, hogy a 2018-ban elnyert 334 millió forint állami támogatást a kormány 240 millió forint pluszforrással egészítette ki, hogy felépülhessen a jelentős lakossági igényt kiszolgáló 56 férőhelyes bölcsőde.
Átadták a verőcei bölcsőde új épületét
A kormány politikájának köszönhetően 2010-hez képest csaknem háromszorosára emelkedik 2022-re a családok támogatására fordított összeg a költségvetésben – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Verőcén.
Dióssi Csaba a városról, a fejlesztésekről, a lakásairól, a nagypapaságról
Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere már a harmadik ciklusban vezeti a várost. Nagyinterjúnkban feltettük neki az összes kényes és intim kérdést, lesz szó sikerekről, drámákról, tervekről.
Daru segítségével jutottak be a tűzoltók egy 9. emeleti lakásba
Egy ideje nem nyitott ajtót, és nem adott életjelt magáról egy a 9. emeleti lakásban élő idősember, ezért a tűzoltók segítségét kérték.
Összefogásra buzdítanak a Facebookon Fábián Gábor igazgató felépüléséért
Fábián Gábor, a Váci SzC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma igazgatója, május 15-én, szombaton egy szerencsétlen leesés következtében súlyos balesetet szenvedett – olvasható a Facebookon – írja a vaci-naplo.hu.