Dunakeszi

Szenzációs végeredmény: Magyarország-Franciaország 1-1 (1-0)

Továbbra is óriási várakozás övezi a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplését. Noha az első mérkőzést Rossi fiai elvesztették (0-3) a világklasszis Cristiano Ronaldoval felvonuló portugálok ellen, de a súlyosnak tűnő fiaskó ellenére a magyar nemzeti tizenegy becsülettel helytállt, csak a találkozó utolsó hat percében tudtak felülkerekedni az Európa-bajnokság címvédői. A ma délutáni rekkenő hőségben sorra kerülő …

Bulvár

Baleset a felüljárón

A délutáni nagy hőségben és csúcsforgalomban két személygépkocsi ütközött az M0-as autóút feletti felüljárón. A sérült gépkocsik a forgalmat is akadályozták, és az egyik utas is megsérült.

Vác

Árral szemben a jövőért

     A Váci Közéleti Egyesület a helyi Kábítószer Egyeztető Fórum tagja szervezésében június 16-án drogprevenciós rendezvényt tartott Márk Tibor, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány vezetője a váci Király Endre Technikum és Szakképző Iskolában. Tibor akár tiszteletbeli vácinak is tekinthető, hiszen a város több gimnáziumában is megfordult és ezek a találkozások nyomokat hagytak a hallgatói …

Szob

II. Ipoly Feszt – Vendégváró Szob

– Számunkra a Dunakanyar Szobnál kezdődik, vagy ha úgy tetszik, Szobig tart, ahol a nagy folyóba beletorkollik az Ipoly. Két éve volt az első, de a tavalyi kényszerű szünet ellenére is ’bizton állítom, hogy a szervezők hagyományt teremtettek az Ipoly Feszt megrendezésével, amit fantasztikusan jó dolognak tartok – mondta érdeklődésünkre a fesztivál legnagyobb településének polgármestere, …

Dunakanyar régió

Holnap nyitja kapuit a II. Ipoly Feszt – 174 ingyenes programmal várják a közönséget

A rendezvénysorozat kiemelt célja bemutatni a résztvevő települések – Szob, Ipolydamásd, Kemence, Márianosztra, Vámosmikola, Perőcsény, Kóspallag, Ipolyvisk, Helemba, Zalaba, Letkés és Nagybörzsöny – helyi kulturális értékeit, örökségét és hagyományait – fogalmazott Sándor Bence, az Ipoly Feszt művészeti igazgatója a minap a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

Belföld

Harmadszor indul útjára a Hol vagy, Kajla? program

Ma ismét útjára indul a Hol vagy, Kajla?  elnevezésű turisztikai program, amellyel az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel az ország természeti és kulturális értékeit. 2021. június 16. és augusztus 31. között minden gyermek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla útlevelét és diákigazolványát, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi …