A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.
Álmaim tava
Dr. Eszes István évtizedek óta Duna menti kisvárosokban – Verőcén, majd 1997 óta Dunakeszin – élő, keszthelyi születésű közgazdász, természetfotós, de álmait még mindig a Balaton ringatja. A nem szűnő varázs fotóiban ölt testet, kiállításai bűvkörükbe vonzzák látogatóit. Nincs kockázat – mondhatnánk – a Balaton mindig szép. Szelíd békéje, drámái, színei, fényei, napfelkeltéje és alkonya …
Emelkedik a Duna vízszintje, elhalasztják a tervezett Borsétányt
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzése szerint az előttünk állunk napokban emelkedik a Duna vízszintje. Jelenleg 500 cm a vízállás, 510 cm-nél eléri a szabadstrand sétányt. Ezt jelentősen túllépi az aktuális előrejelzés, amely szerint szombatra a vízszint 633 cm-en tetőz, így közel másfél méteres víz lesz a sétányon- adta hírül közösségi oldalán Sipos Dávid, Dunakeszi alpolgármestere.
Képes tudósításunk a hétvégi Dunakeszi veteránjármű- és repülőnapról
A hétvégén ismét megrendezésre került a Dunakeszi Veteránjármű és Repülőnap. A hatalmas sikerű eseményen légibemutatók, veterán autók, motorok, traktorok, stabil motorok, katonai járművek, hagyományőrzők, illetve gyerekprogramok közül választhattak a Dunakeszi Repülőtérre látogó érdeklődők.
A polgármester-választások eredményei lesznek meg a leghamarabb
A polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok június 9-én – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által a szavazatszámláló bizottságoknak készített felkészítő anyagából.
Jövő héten startol az Ipoly Feszt
Nyolc település, négy hétvégén keresztül, több mint 100 programmal várja az érdeklődőket a negyedik Ipoly Feszten június 7-től július 7-ig. Az évek óta egyre népszerűbb Ipoly menti összművészeti fesztivál tízezres nagyságrendben vonz embereket az ország távolabbi területeiről is, illetőleg az itt élők számára is egy fontos nyárindító, szezonindító eseménysorozat.
Békemenet – Orbán Viktor: év végére létrejöhet az össznyugati-transzatlanti békekoalíció
Év végére létrejöhet az össznyugati-transzatlanti békekoalíció – mondta a miniszterelnök szombaton Budapesten a Békemenet résztvevőinek. Orbán Viktor hozzátette, ehhez először meg kell nyerni a jövő vasárnapi választást, győzelem pedig csak akkor van, „ha mind elmegyünk és mind szavazunk”.
Verőce hét év alatt 2,3 milliárd forint pályázati támogatást nyert
Ünnepélyes keretek között adták át a nappali ellátást biztosító Idősek Klubja új épületrészét.
Ma lejár az átjelentkezés határideje
Péntek délutánig lehet kérni az átjelentkezést a június 9-ei választásokra; eddig az önkormányzati választáson 41 ezren szavaznának bejelentett tartózkodási helyükön, az európai parlamenti (EP-) választáson pedig 64 ezren a lakóhelyüktől eltérő más magyarországi településen.
Ferencz Gyöngyi polgármester: Szobon megvalósultak az eltervezett fejlesztések
A 2019-2024-es önkormányzati ciklusban számos – előre nem látható – kihívással kellett megbírkóznia Szob Város Önkormányzatának, melyek között meghatározó volt a COVID-járvány, a 2022. februárban kitört, napjainkban is dúló orosz-ukrán háború gazdasági hatásaival, az elmúlt évben a városon több hónapon keresztül Szlovákiába vonuló újkori népvándorlás kellemetlenségeivel – mondta a lapunknak nyilatkozó Ferencz Gyöngyi polgármester, aki hozzátette: …