Díszítsük fel együtt Dunakeszi karácsonyfáját! – javasolja a dunakeszieknek a város polgármestere, Dióssi Csaba. A hét elején állították fel a Casalgrande téren azt a 6 méter magas fenyőfát, melyet egy önzetlen helyi vállalkozó, Iványi Nikolett ajándékozott Dunakeszinek.
Idén nem viszi el Grincs a karácsonyi vásárt
Sőt: minden eddiginél elérhetőbb adventi kavalkádot ígér az ikonikus helyszínen, a budapesti Vörösmarty téren a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója. Faix Csabával Kiss Róbert Richard beszélgetett.
Önkéntes segítők felkészítése kezdődik!
Szívesen foglalkoznál szabadidődben gyerekekkel? A sajátod már felnőtt, unokád pedig még nincs, vagy ritkán találkoztok? Emlékszel még a Te kisgyermekes időszakodra, hogy jól jött volna egy kis segítség? Érdekel egy heti néhány órában kisgyermekes családban végezhető önkéntes segítő tevékenység? Talán hallottál már az Otthon Segítünk Alapítványról! (www.otthomsegitunk.hu)
Tandori hagyaték az Aporon
6413 kötetet adományoztak az örökösök Tandori Dezső és felesége, a szintén író-műfordító Ágnes könyvtárából az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának. Az intézmény a katalogizálás során számtalan kedves, személyes dologra bukkant: szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre, utazásokhoz kapcsolódó emlékekre, emellett sok olyan kötet is előkerült, amelyet az írónak dedikáltak a magyar irodalom jelentős alakjai, így pl. Esterházy …
Tuzson Bence: A biztonságért és a kiszámítható jövőért dolgozunk
Nagy jelentőségű, komoly oktatásfejlesztést folytatunk a körzetünkben – mondta el a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta azt is, hogy térségünk az ország legdinamikusabban fejlődő régiója, ahol sok kisgyermek él, ezért nálunk jóval nagyobb hangsúlyt kapnak az oktatási fejlesztések, mint máshol. A képviselő beszélt az elmúlt …
Már díszítik a dunakesziek karácsonyfáját – startra kész a műjégpálya is
A város Casalgrande terén már áll a dunakesziek karácsonyfája, melyet egy kreatív szakember szerda délután el is kezdett díszíteni, akinek szakszerű és szeretetteljes tevékenységének köszönhetően ünnepi köntösbe öltözik a hat méter magas fenyőfa és környezete.
Gyorsbeavatkozó csapatszállító kisbuszt kaptak a váci önkéntes tűzoltók
Harminchét önkéntes tűzoltó és polgárőr áldozatos közösségi tevékenységének egyik elismerése az a támogatás, melynek köszönhetően 4,9 millió forintért egy gyorsbeavatkozó, kilenc személy szállítására alkalmas kisbuszt vásárolhatott a Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület.
1,7 tonna tartós élelmiszerrel és édességgel segítik a rászorulókat
Dunakeszin idén is sok jószívű ember fogott össze, hogy segítsen azoknak, akiknek nehezebb finanszírozniuk a mindennapjaikat.
Egy jól működő könyvtár az országhatár mentén
Az ősz gyönyörű színeiben pompázó előtér fogadja a vendéget a Szobi Érdy János Könyvtár és Információs Központ bejáratánál. Belépve az ajtón, azt érezhetjük, mintha egy barátságos, a családi otthon melegségét kölcsönző helyiségbe nyitottunk volna be. Önökhöz bizonyára örömmel jönnek az olvasók – jegyzem meg a kölcsönös bemutatkozás után Nagy Gyulánénak, az intézmény megbízott vezetőjének, aki …
Adventi vásár Dunakeszin
Jégpálya, adománygyűjtő faház, ünnepi finomságok és sok-sok színpadi program, közös gyertyagyújtás a program az adventi időszakban.