A Covid19 miatt az elmúlt két évben jóval több figyelmet fordítottunk az egészségünkre, a járvány elleni hatékony védekezésre – jelentette ki dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő a minap Vácdukán, ahol a polgármesterrel közös sajtótájékoztatón ismertették, hogy a Magyar Falu Program keretében 2 millió forint értékben kapott új orvosi műszereket és berendezéseket a település egészségháza.
Kosd egymilliárd forintnál is több pályázati támogatást nyert el az elmúlt években
A 2479 lélekszámú Kosd község gazdálkodásában igen komoly támogatásokat jelentett az utóbbi négy évben az állami szervek által kiírt pályázatokon elnyerhető összegek. A kosdiak éltek a lehetőségekkel, pályáztak és nyertek komoly összegeket. Köztudott, hogy a pályázatokon elnyerhető összegek általában nem fedik le a beruházások teljes költségét, már csak azért sem, mert sokszor menetközben derül ki, …
Klímavédelmi projektek megvalósításában jeleskedik Püspökszilágy
A közel 800 fős Püspökszilágy önkormányzata igazán elismerésre méltó eredményekkel büszkélkedhet, hiszen az elmúlt években 976 millió forint pályázati forrás mellett 2020-ban elnyerte Pest Megye Környezetvédelméért Díjat, 2021-ben a Klímabarát Díjat, a KlímaSztár Díjat és II. helyezést ért el a TÖOSZ LÖGY pályázatán „Önkormányzati jó gyakorlatok innovációk” témakörben. A faluban minden utcát újjáépítettek, valamennyi ingatlan …
Dunakeszi: Vizes élőhely-rehabilitáció a Kiscsurgó völgyében
2022 év tavaszán elkezdjük a Kiscsurgó völgyének rendezését, a vizes élőhely rehabilitációját, és feltárását a lakosság számára. A terület rengeteg értéket rejt, gazdag állat- és növényvilággal rendelkezik.
Lieszkovszki Gábor polgármester: Aranykorát éli Rád
Az elmúlt jó pár év a község aranykoraként íródik be Rád történelmébe – jelentette ki Lieszkovszki Gábor polgármester, aki az utóbbi négy esztendőben elnyert 634 millió forint pályázati forrásból megvalósított fejlesztések között elsőként a 2019 végén átadott, 230 millió forint összköltséggel elkészült egészségházat és az ugyancsak 112 millió állami támogatásból felépített bölcsődét emeli ki.
Újabb KISS motorvonatok állnak forgalomba február 1-jével
Február 1-jétől újabb emeletes KISS motorvonatok szállítanak utasokat az agglomerációban, az új szerelvények a Budapest–Újszász–Szolnok (120a) és a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) vonalakon közlekednek majd. Összesen már 30 emeletes vonatot vett át a vasúttársaság, amelyekkel az ország hat vasútvonalán találkozhatunk.
Fejlesztések Fóton közel ezermillió forint állami támogatásból
Fót az utóbbi években látható módon elindult abba az irányba, hogy ne csak a neve legyen város, de arculatán is legyen ez észrevehető. Kinyílt és rendezettebbé vált a főtér, megújult a polgármesteri hivatal épülete, befejeződött a csatornázás, utakat aszfaltoztak, közúti kereszteződések korszerűsödtek, remek kalandpark és erdei kerékpárpálya készült ugratókkal, van már kivilágított, akár éjjel is …
Gyökeri János Dominik, a váci Király Endre Szakképző diákja kempo világbajnokságot nyert
A Váci Szakképzési Centrum Király Endre Technikum és Szakképző Iskola tagintézménye közösségi oldalán – teljes joggal – vezető hír, hogy diákjuk, Gyökeri János Dominik az UWSKF (United World Sport Kempo Federation) világbajnokságon első helyezett lett – írja a VácOnline.hu.
Hajnal ötkor rajtolt el, hogy 50 kilométert fusson
Sikeres volt a jubileumi dunakeszi Yours Truly futás Dunakeszi Alsón január 30-án tartották a jubileumi, 10. Yours Truly futást, melytől a hideg, szeles időjárás sem riasztotta el a futás szerelmeseit. Az egykoron finn kezdeményezésre indított január végi örömfutásra a helyiek mellett érkeztek indulók Fótról, Vácról, Rákospalotáról, Tatáról is, de például a szomszédos Gödről Hattyasy László …
Női kézilabda NB I: öt távozót jelentett be a Vác
A következő idényt már nem a Váci Női Kézilabda SE színeiben kezdi meg Aron Andrea, Grosch Vivien, Hámori Konszuéla, Kácsor Gréta és Szondi Zsófia – számolt be róla honlapján az NB I-es klub. Mind az öt kézilabdázónak nyáron jár le a jelenlegi szerződése.