4 év után visszatért és szinte mindent megnyert az Árpád Pálinka Rekordszámú nevezéssel és az Árpád Pálinka történelmi győzelemével ért véget a XII. Nemzetközi Quintessence Pálinka- és Párlatverseny. A „párlatkészítés Oscar-díjaként” emlegetett versenyen a békéscsabai pálinkafőző manufaktúra „A legjobb kereskedelmi főzde” cím mellé „A verseny legjobb pálinkája” nagydíjat is megszerezte érlelt szilvapálinkájukkal, de emellett még …
A tervezetek automatikusan készülnek
Ez az év már a hatodik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért a magánszemélynek nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.
Újabb díjat kapott a Gödön élő Koncz Gábor
Most Nógrád Megye Madách Imre Díját ítélték oda a színésznek. A díjat 1964-ben alapította Nógrád megye tanácsa, a Madách-kutatásban, a kultuszápolásban, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek. A megyei Madách-ünnepségnek hagyományosan minden évben Balassagyarmat ad helyet. Az ünnepségen Koncz Gábor is beszélt, majd elszavalta Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét.
Súlyos vereség Viborgban
A Váci NKSE női kézilabda csapata a hazai nagyon szoros, végül minimális vereséget követően, a visszavágón Viborgban megalázó, huszonegy gólos kiütést szenvedett el az egykori háromszoros Bajnokok Ligája győztestől, ezzel biztossá vált, a még hátra lévő két hazai összecsapástól függetlenül, biztosan kiesik.
Huszonegyféle fánk versengett a közönség és zsűri elismeréséért Vácdukán
Hetedik alkalommal rendezték meg szombaton, Vácdukán a fánksütő- és forraltbor-főző versenyt, amelyen versenyen kívül részt vett friss ropogós réteseivel a rendezvény fővédnöke, dr. Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is.
Rétvári: 2 millió családos 600 milliárd forint adóvisszatérítést kap
Magyarország történetében a kormány példanélküli döntésének köszönhetően február első hetében közel 2 millió családos kapja vissza a tavaly befizetett adó összegét az átlagfizetés mértékéig. Országosan 600 milliárd forint kerül vissza a családokhoz. Itt a választókerületemben közel 15 ezer család kapja vissza a tavaly befizetett adót – jelentette ki Rétvári Bence országgyűlési képviselő szombaton Vácdukán a …
Nagyszabású rendezvényekkel készül Dunakeszi
A Dunakeszi Programiroda az egész évre készül programokkal, segítségükkel számba vettük a várható eseményeket áprilisig. Történelem, sport, kultúra, szórakozás a következő néhány hétben.
Váchartyán fejlődése a számok tükrében
Pest megye kisebb települései is lendületbe jöttek az utóbbi néhány évben. Váchartyán ez időszak alatt 267 millió forint állami támogatásban részesült különböző pályázatok során, ezzel ellensúlyozva a szerényebb iparűzési adóbevételeket, amelyeket ráadásul még a koronavírus-járvány elhúzódó időszaka is tovább gyengített.
Schirilla György tavaszköszöntő úszása
Hét év után ismét egy különleges sporteseménynek lehetnek szemtanúi azok, akik március 12-én kilátogatnak a dunakeszi Duna-partra, hogy együtt ünnepeljék Schirilla György nem mindennapi attrakcióját, aki 2015 után ismét a nagy folyó vizében tempózik majd a helyi közönség elismerése közepette.
Ismertté vált, hogy kik érkeznek a Váci NKSE játékoskeretébe
Hétvégén már nyilvánosságra hoztuk a szezon végén távozó játékosaink névsorát, ezúttal az új igazolásainkat és szerződés hosszabbításokat tudjuk bejelenteni – olvasható a klub közleményében.