Sport

Újra cheerleader gála Dunakeszin

Dunakeszin vasárnap került megrendezésre a III. Cheerleader gála. Az elsőt még 2019-ben rendezték meg, és már akkor is közel 140 gyermek rázta a pompont. 2020-ban a járványhelyzet miatt online formában került megrendezésre az esemény, amely így is nagy sikert aratott. Idén azonban újra együtt ünnepelhettek a Dunakeszi Cheerleader Team kis pomponosai.

Kultúra

A magyar költészet napja Dunakeszin

A magyar költészet napját 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. A tragikus sorsú költő születésnapjának 117. évfordulója alkalmából a dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár József Attila, Ady Endre és Radnóti Miklós verseivel ünnepli a jeles évfordulót, a magyar költészet napját.

Kitekintő

175 éve született gróf Batthyány Elemér, a Magyar Lovaregylet elnöke, az alagi lóversenypálya és tréningközpont megalkotója

Gróf Batthyány Elemér 1847-ben született Pesten, megkeresztelésére 1847. április 8-án került sor a Belvárosi plébániatemplomban. Édesapja, gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke volt, akit 1849-ben – a 13 aradi vértanúval együtt, de Pesten – kivégeztek. Édesanyjával, gróf Zichy Antóniával egy időre emigrációba kényszerült, majd hazatért.

Kultúra

Lezajlott a Dunakeszi Helytörténeti Vetélkedő

Felső tagozatos diákok körében 23. alkalommal rendezték meg Dunakeszin, a Városi Helytörténeti Vetélkedőt, melynek hagyományosan a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola adott otthont. A szellemi megmérettetésen ezúttal négy tanintézmény négy-négy fős csapata vett részt.