Dunakeszi

Majális a Katonadombon

Dunakeszi Eye is része a május 1-jei attrakcióknak Dunakeszin, a Katonadombon.  A színpadon a kicsiknek a Napvirág Együttes és a Görömbő Kompánia, míg a nagyobbaknak, felnőtteknek a Triász és az Érzés zenekar érkezik koncertekkel. Gasztroudvar, kézműves vásár és sok-sok játék is várja a látogatókat.

oktatás

Küldik a tájékoztatót az új gimnáziumok iránt érdeklődő diákoknak és szüleiknek

A Dunakeszin épülő dupla gimnáziumot márciusban kezdték el építeni és várhatóan 2025-től indulhat itt a teljes körű oktatás, azonban már idén ősszel lehetne, sajátos megoldásban, az intézmény keretein belül tanulni. Erről, azaz a Dunakeszi IV. Béla Király Gimnázium induló osztályaiba történő felvételről e héten tájékoztatást küldenek az érdeklődő diákoknak és szüleiknek – írja a dunakeszipost.hu.

Kitekintő

BalatonBike365 – bringás túrák egész évben

Nincs olyan bringás bakancslista, amin ne szerepelne a Balaton körbetekerése. A  Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) által létrehozott konzorcium a BalatonBike365 kezdeményezéssel ennél is tovább ment: olyan, a magyar tenger körüli, kerékpárral járható, kevésbé ismert, kisebb útvonalakat is kínál, melyek még izgalmasabbá és teljesebbé teszik …

Sport

Jubileumi születésnapját ünnepelte a Bogyó László nevével fémjelzett dunakeszi teniszklub

A Dunakanyar tenisz Mekkájaként, a honi utánpótlás-nevelés fellegváraként, a hazai és nemzetközi versenyek egyik legelismertebb házigazdájaként jegyzett Nexon Dunakeszi Teniszklub látványos családi nap keretében ünnepelte 30. születésnapját április 23-án. A Magyarság sporttelepén működő teniszklubot a közelmúltban elhunyt Bogyó László elnök és felesége, Marika alapította 1992-ben, melyben az utóbbi évtizedben vezetőedzőként, napjainkban pedig már klubelnökként is …

Kultúra

Könyvbemutató és grafikai tárlat

A HUNGART Egyesület 2009 óta jelentet meg kismonográfia sorozatot, amely kortárs képző, ipar- és fotóművészek munkásságát dolgozza fel. A sorozat 50. kötete Tuzson-Berczeli Pétert, a Dunakeszin élő és alkotó festőművészt mutatja be. A könyv bemutatójára április 22-én került sor a VOKE József Attila Művelődési Központ Magyarság Galériájában.