A Vác és Ipolydamásd közötti szakaszra is szavazhatunk az Év Kerékpárútja pályázaton május 4. éjfélig, hogy az ország kedvence legyen. A bicikliút bejutott a 11 legjobb útvonal közé – írja a 0627.hu.
Középiskolásokat díjazott a NISZ a Szakma Sztár Fesztiválon
A Belügyminisztérium irányítása alatt működő NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) 2012 óta támogatja az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt, melynek fő célkitűzései között az informatikai és távközlési szakképesítések társadalmi presztízsének növelése is szerepel. A cég idén a szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus szakma döntőbe jutott középiskolásainak adott át értékes díjakat a Szakma Sztár Fesztiválon.
102 diák és több pedagógus fáklyával vonult a városházához
Ünnepi fényében ragyogott Dunakeszi főtere, ahová a régi szép hagyományok folytatásaként két év kényszerű szünet után idén is fáklyával vonult a Radnóti gimnázium holnap elballagó 102 diákja és az őket elkísérő pedagógusok Nyíri István igazgató úr és vezetőtársaival az élén.
Májusban nyit a sződligeti Duna-parti parkszínpad
A Dunakanyar településein reneszánszukat élik a nyári szabadtéri színpadi előadások, hiszen elég csak a több éve nagy sikerrel futó veresegyházi színházi produkciókra, a váci, majd a nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra utalni, melyek idén a dunakeszi nyári színházi előadásokkal, és a hosszú szünet után május 6-án újra megnyíló sződligeti Duna-parti parkszínpad programjaival kibővülve kínálnak …
Csomádon sporttelep, Dunakeszin diáknegyed, Gödön egyetem
Az itt élő emberek pontosan tudják, hogy csak békében lehet építkezni és fejlődni – nyilatkozta a Dunakanyar Régiónak Tuzson Bence országgyűlési képviselő.
Megújítják a dunakeszi Kegyeleti parkot
Terveink szerint az idei évben sor kerül egy új sétány kialakítására, amely a lakótelepet köti össze a szakorvosi rendelőintézettel. A sétány a görög katolikus-templom és az óvoda kerítésével párhuzamosan futna. Majd a kiteresedést elérve két irányba ágazna el. Az egyik ága becsatlakozna a meglévő „Keszi” települések nevével ellátott szilfasorba, a másik pedig a temető keleti …
Rétvári: Köszönöm a megerősített bizalmat!
Tisztelt Választópolgárok! Ezúton is köszönöm, hogy kitüntettek bizalmukkal, és újraválasztottak országgyűlési képviselőjüknek árpilis 3-án. A döntés súlyát mutatja, hogy mind a részvétel, mind a támogatás mértéke kiemelkedően magas volt. Az 55,5%-os végeredmény sok ezer szavazattal több, mint négy éve.
Szabó Csaba: „Ne csak beszéljünk róla, tegyünk is a környezetvédelemért!”
Felszámolják a szemetet, madárodúkkal, fecskefészkekkel, komposztálókkal, rovarhotelekkel támogatják a környezet védelmét a Zöld Dunakanyar Programban. A természetvédelmet segítő eszközökkel többek között harmincnégy település ötvenkét óvodáját is támogatta a Zöld Dunakanyar Alapítvány.
Orbán: július 1-jéig meghosszabbítja a kormány az üzemanyag- és az élelmiszerárstopot
– A kormány úgy döntött, hogy július elsejéig meghosszabbítja az üzemanyagra és az egyes élelmiszeripari termékekre vonatkozó árkorlátozó intézkedéseket – jelentette be a miniszterelnök szerdán – írja az MTI.