Kitekintő

Megkezdődött a Radnóti gimnázium sportcsarnokának a felújítása

Megkezdődött a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium sportcsarnokának a felújítása. Mint ismert, az oktatási intézmény épülete közel kétmilliárd forintból újult meg, melynek keretében szigetelést kapott az épület, korszerű nyílászárókat építettek be, megújult az épület tetőszerkezete, elhárították a beázásokat előidéző hibákat, új köntösbe öltöztették a több évtizedes intézményt. A múlt héten pedig elkezdődött a gimnázium sportcsarnokának a …

Környezetvédelem

Zsezserán Antalék kitüntetett otthonában jártunk

A Deák Ferenc utcai ingatlan kapuján belépve – az elénk táruló igényes környezet láttán – mindannyian meggyőződhettünk róla, hogy ezúttal is méltó helyre került a Tiszta udvar, rendes ház! kitüntető tábla, melyet az önkormányzat adományoz a szép és gondozott otthon tulajdonosainak elismerve lakókörnyezetükért és Dunakesziért végzett lokálpatrióta tevékenységüket.

gazdaság

Rétvári: újabb világcég érkezik Vácra

„Újabb világcég érkezik Vácra, ezúttal Dél-Koreából. Míg az EU vezetői azon gondolkodnak, hol lépjenek visszafele, mi a válságos időkben is előre lépünk. Világszintű technológia érkezik, sok embernek adva helyben megélhetést, és erősítve a zöld jövőt. Erről tárgyaltunk Szijjártó Péter külügyminiszterrel közösen a cég vezetőivel” – ismertette Facebook-oldalán Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője.

Sport

Egy fiatal vízilabda-szakosztály sikerei és nagy reményei

A Dunakeszin és Gödön működő Aquaworm Waterpolo Egyesület idén öt csapattal indult a korosztályos vízilabda-bajnokságokban. Németh Rudolf testnevelő tanár, úszó- és vízilabdaedző, sportmenedzser évekkel ezelőtt az úszásoktatásra fókuszálva alapította meg a klubot. 2014-ben a vízilabda-szakosztály létrehozásával bővítette tevékenységüket, amely napjainkra sikersztori lett.

gazdaság

Mi mindennel van tisztában egy profi ingatlanközvetítő?!

Aki hivatásaként tekint az ingatlanközvetítői szakmára, annak nem elég a határozott fellépés és a jó üzleti véna. Ez önmagában édeskevés! Alapvető a naprakész tájékozottság, rengeteg területen otthonosan kell mozogni, szerteágazó tudásra van szükség. Leskó Zoltán, ingatlanértékesítő és pénzügyi közvetítő felsorol néhány témakört és aktualitást a teljesség igénye nélkül, amivel egy profi értékesítőnek még álmából felkeltve is …

Közlekedés

Július 1-jétől új típusú rendszámok kerülnek az autókra

A Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot a gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium. A táblát Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten, a Clark Ádám téri 0 kilométerkőnél tartott sajtótájékoztatón adta át Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának.

Belföld

Rekordösszegű kárkifizetéseket is hozhat az idei viharszezon

Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget – jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán. Régiónkban Balassagyarmat és Dunakeszi szerepel a leginkább érintett települések listáján.