Kitekintő

Kellemes feltöltődést kínál a verőcei dunai strand

Közel egy éve írtunk a Dunakanyar Régióban arról, hogy Verőcén befejezték a térség egyik legmodernebb, a vendégek igényeit maximálisan kiszolgáló dunai szabadstrand fejlesztését, amely óriási népszerűségnek örvend a helyi lakosság és a turisták körében egyaránt. A lapunknak nyilatkozó Grauszmann György polgármester elmondta, hogy a fejlesztéseket két ütemben valósították meg az állam 130 millió forintos támogatásával.

Kultúra

Ingyen jegyet kérhetnek Az elemek tánca előadásra

Ahogy arról a Dunakeszi Polgár és a Dunakanyar Régió felületein hírt adtunk, a Dunakeszi Teátrum augusztusban új helyszínen, a Duna-parti Katonadombon kialakított szabadtéri színpadon 5 népszerű előadással örvendezteti meg Dunakeszi és a környék színházrajongóit. Ebből az egyik előadást ingyen élvezheti, ha időben jelentkezik.

Belföld

Elfogadta a parlament a 2023-as költségvetést

 Budapest, 2022. július 19., kedd (MTI) – Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 ellenszavazat mellett elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését kedden. A jövő évi büdzsében a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol.

időjárás

Hőség – Életbe lépett a harmadfokú riasztás

 Életbe lépett az országos tisztifőorvos által szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás. Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.

Kitekintő

Mini-bevásárlóközpont épül Fóton

Fóton régi panasz, hogy kevés a megfelelő vásárlási lehetőség helyben. Alig van valamire való üzlet és az apró kisboltok pedig többnyire drágábbak és kicsi náluk a választék. Kell egy elérhető helyen lévő komolyabb bevásárlóközpont – ismerte fel a képviselő-testület, s az idén nyáron, a buszfordulóval szembeni több hektáros önkormányzati tartalék területen hatalmas munkálatok kezdődtek.

Kultúra

Tartalmas programok a sződligeti Duna-parti parkszínpadon

Mint arról a Dunakanyar Régió is beszámolt, 2020 márciusában vetődött fel újra a Sződligeti Parkszínpad sorsának kérdése a helyi Facebook-csoportban. A lapunknak nyilatkozó Molnár Blanka elmondta: sok-sok támogató hozzászólás érkezett, hogy milyen nagyszerű programok voltak régen a parkszínpadon, és milyen jó lenne, ha újra működne.