Kitekintő

Rétvári Bence: 168 kistelepülésen több mint ötmilliárd forintból valósultak meg iskolai felújítások

A Magyar Falu Program a fejlődés esélyét garantálja a kistelepülések életében – jelentette ki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője szerdán, Galgagyörkön, ahol a nyári szünetben közel 19 millió forintból korszerűsítették az általános iskola energetikai rendszerét, újra cserélték a nyílászárókat, felújították a tantermeket, a tanári szobát és a 80 tanuló testnevelését segítő tornaszobát.

Dunakeszi

Megújult a Radnóti gimnázium sportcsarnoka

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium rangos, elismert intézmény, amely élénk sportélet színtere is. Az 1990-ben átadott intézmény tornacsarnoka a település egyetlen sportcsarnokaként működött 2017-ig. Az iskolai testnevelés-oktatáson kívül helyet adott sportmérkőzéseknek, városi rendezvényeknek, sportegyesületek működésének is.  A nagyfokú kihasználtságból adódóan az állapota leromlott – tájékoztatta lapunkat a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztály vezetője.

oktatás

Idén is a tehetségeké a főszerep!

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is meghirdeti a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC)  a nagysikerű „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramot. Az idei pályázati időszak különlegessége, hogy emelt összeggel, akár plusz 200 000 forintos különdíjjal is támogatja a vállalat a sikeres életutakat.