Egyház

Tanévnyitó szentmise és zarándoklat az alagi romtemplomhoz

Szeptember 4-én, vasárnap dunakeszi három katolikus plébániájának hívei, valamint a Krisztus Király Katolikus Általános Iskola tanulói és a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda óvodásai közös gyalogos zarándoklaton vettek részt a Dunakeszi határában lévő Árpád-kori templom romjához, ahol közös szentmisén imádkoztak és kérték a Szentlélek kiáradását az új tanév kezdetén.

gyász

Elhunyt Wittner Mária

A Magyarságkutató Intézet jelentette be az 1956-os forradalom szabadságharcosának, a Fidesz volt parlamenti képviselőjének, dunakeszi díszpolgárának halálhírét. Az ’56-os megtorlások idején halálra, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Dunakeszin élő Wittner Mária 85 évesen halt meg, régóta nagyon beteg volt. Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere közösségi oldalán búcsúzott a város díszpolgárától, egykori országgyűlési képviselő társától.

ünnep

A Vendégvárók Váci Egyesülete jubileumi gálaműsora

A 20 éves Vendéglátók Váci Egyesülete gálaműsorán köszöntőt mond Fónagy István, az egyesület elnöke. Közreműködnek: a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, vezényel Sándor Bence karnagy, a műsorban fellép: Gájer Bálint, Hugyecz Péter, Pajor Arabella, Toldi Tamás, Magdaléna. A est háziasszonya: Fábián Nikolett

Kultúra

Sajdik Ferenc grafikái bemutatkoznak Fóton

Néhány nap eltéréssel, egy éve volt Sajdik Ferenc „Gyerekkorom Dunakeszije” című albumának könyvbemutatója, és nyílt meg ugyanezzel a címmel az album színes grafikáiból rendezett kiállítás Dunakeszin, a Városháza ügyfélfogadó terében. A tárlat azóta is látogatható, és az album megvásárlására is lehetőség van ugyanott.

Belföld

Szakmai díjjal ismerték el a DDC társadalmi felelősségvállalását

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) számára prioritást jelent – és működése során alapkövetelmény is – a természeti értékek védelme, a fenntartható fejlődés, valamint a helyi közösségek és a fiatal generáció támogatása. A vállalat ezen törekvéseit idén is elismerték; a Green Awards versenyen, „Az Év Jó Ügye” kategóriadíjat a DDC-nek ítélték oda.