Huszon évvel ezelőtt láttam egyszer Az ÚT (The Way) című filmet Martin Sheen főszereplésével, ami nagyon megérintett. Akkor még nem úgy tekintettem erre a történetre, mint most, de megszületett bennem a döntés, hogy felveszem a bakancslistámra. Örök hálával tartozom barátnőmnek, Szomenszky Katalinnak, aki 2020 októberében feltette nekem a kérdést, hogy „Engem hív az út, megyünk?”. …
A hónap utolsó szombatján a váciak díjtalanul járhatják be a püspöki palotát
Ahogy arról már beszámoltunk, a Covid-világjárvány okozta kényszerszünet után a hónap eleje óta újra várja a látogatókat a váci püspöki palota és kertje, a csoportos séták minden pénteken és szombaton 11.00 órakor indulnak. Ami ezen a hétvégén különleges, hogy szombaton a helyi lakosok lakcímkártyájuk felmutatásával ingyenesen vehetnek részt a garantált idegenvezetésen, mint Marton Zsolt megyéspüspök …
Az eddigi legsikeresebb volt a vasárnapi operagála Sződligeten!
Soha annyi érdeklődő nem vett részt a sződligeti operagálákon, mint idén: több százan látogattak ki a vasárnap esti kulturális eseményre, hiába szakadt egész délután az eső. A gála esőhelyszíne, a Nagyboldogasszony-templom teljesen megtelt, a téren közben sátrak alatt helyi művészeket és kulturális szereplőket lehetett megismerni. A Sződligeti Összművészet Utcája végül nem tudott teljes körűen megvalósulni, …
Hargitai delegáció látogatása a sződligeti Korsók Házában
Államalapításunk ünnepe alkalmából Szabó István, Pest Megye Önkormányzata Közgyűlése elnökének meghívására testvérmegyénk, a székelyföldi Hargita megye küldöttsége számos rendezvényen vett részt, melynek tagjai – többek között – ellátogattak Sződligetre, ahol megtekintették a közel ezer különleges alkotást bemutató Korsók Házát.
Nem kell ennél több szó: Isten éltessen Magyarország!
Vácott a hagyományokhoz híven már augusztus 19-én elkezdődött az államalapítás, Szent István, az új kenyér ünnepének megemlékezése, ekkor Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész és Rácz Éva énekművész koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a Barátok templomában. Másnap, 20-án a fenyegető időjárás miatt a művelődési központ adott helyet az amúgy hagyományosan a Konstantin téren szokásos városi ünnepségnek.
Augusztus 20-a ünnepe Dunakeszin
Az ország augusztus 20-án Szent Istvánt, első királyunkat, ezzel együtt Magyarország születésnapját, továbbá jelképesen és a valóságban is legfőbb táplálékunkat, az idei kenyeret is ünnepelte.
Te is lehetsz iskolaőr! Jelentkezz!
Mindjárt becsengetnek. A diákok még csak pihenjenek, ez az idő az övék, de TE, mint leendő iskolaőr, már készülhetsz az iskolakezdésre. Első körben egy elméleti és gyakorlati rendészeti, pedagógiai, pszichológiai képzésen veszel részt, miután az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen megfeleltél.
Rétvári: büszkék lehetünk ezeréves nemzetünkre
Magyarország több mint ezeréves államalapításának ünnepe Nagymaroson a római katolikus templomban tartott szentmisével vette kezdetét, ezt követően a Monsberger téren, Szent István király és Boldog Gizella szobránál koszorút helyezett el Rétvári Bence, a város országgyűlési képviselője és Heinczinger Balázs polgármester, majd a Fidesz helyi vezetői és az általános iskola igazgatója rótták le kegyeletüket. A város …
Huszonötödik Dunakeszi Nyári Tárlat
Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából idén is megrendezték a hagyományos Dunakeszi Nyári Tárlatot a VOKE József Attila Művelődési Központban. Az augusztus 19-én megnyílt kiállítás huszonötödik alkalommal nyújt lehetőséget bemutatkozni a városunkban alkotó amatőr és hivatásos képzőművészeknek.
Váciak és a Dunakanyarban élők a kitüntetettek között
Gratulálok az augusztus 20-a alkalmából kitüntetett váci és dunakanyari díjazottaknak – fejezte ki elismerését Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán.