November 29-én, kora délután adták át ünnepélyes keretek között a Váci Rendőrkapitányság több mint 400 millió forintból felújított épületét. Az eseményen – melyen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője mondott beszédet – megjelent dr. Bolcsik Zoltán, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Kovács István r. …
Hajrájához érkezett a püspökváros Galamb utcai oktatási központjának kialakítása
Egy évvel a munkálatok elkezdése után mára a hajrájához érkezett Vácott a püspökség Galamb utcai ingatlanegyüttesének összesen 1500 négyzetméternyi területet érintő felújítása, melynek célja egy, a modern kor igényeinek maximálisan megfelelő oktatási-szellemi központ létrehozása.
Hosszabb téli szünet lesz a Dunakeszi Polgármesteri Hivatalban
Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. december 22-től 2023. január 8-ig terjedő időszak munkanapjaira a polgármesteri hivatalban igazgatási szünetet rendelt el, amely időszak alatt az ügyfélfogadás szünetel – olvasható az önkormányzat honlapján.
Lezárt akta: „az futott át az agyamon, hogy neki már úgysem kell”
Egy horgásztó partján meghalt férfi bottartó zsákját lopta el a gyanú szerint az a 62 éves férfi, aki ellen vádemelést javasolnak a váci rendőrök.
Családbarátnak lenni menő!
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) mindig is kiemelt figyelmet fordított dolgozóira. Arra, hogy a munkatársak szívesen dolgozzanak a cégnél, megőrizzék testi és lelki egészségüket és a DDC-re, mint családbarát munkahelyre tekintsenek. Az építőanyag-ipari vállalat családbarát törekvéseit ismét szakmai díjjal ismerték el.
Fellobbant az első adventi gyertya fénye a Casalgrande téren
Az adventi vásár és a város karácsonyfája idén is a Casalgrande téren várja ünnepi ráhangolódásra a dunakeszieket, akik – noha a kényszerű takarékosság miatt jóval kevesebb kulturális és zenei programot élvezhetnek – a közös gyertyagyújtás, az óvodások kedves műsorának szívet melengető élményével, az egyházak képviselőinek lélekemelő gondolataival feltöltődve készülődhetnek az emberiség nagy ünnepére, Jézus Krisztus …
Gyász: életének 73. évében elhunyt Csapó Gábor
Hetvenkét esztendős korában elhunyt a 272-szeres korábbi válogatott vízilabdázó, az olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok Csapó Gábor – közölte a szomorú hírt a Magyar Vízilabda-szövetség.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt a Váci Polgári Estek sorozatának novemberi vendége
Ahogy az a Váci Polgári Est sorozat novemberi előadásának bevezetésében is elhangzott, ez a kezdeményezés nem pusztán közérdekű témák neves előadó-vendégekkel történőközös elemzésére szolgál, hanem közösségépítés is egyben. Nos, az érdeklődő közösség egyre nagyobb létszámú, szemmel láthatóan folyamatosan bővül a vendégkör, a „törzsvendégek” mellett rendre megjelennek a közönség soraiban új csatlakozók is. Nógrádi György biztonságpolitikai …
Dunakeszi: megnyílt az adventi vásár
Ünnepi díszbe öltözött a Barátság úti lakótelep szívében, a Casalgrande tér, melynek centrumában már áll a város 7 méter magas karácsonyfája. Kinyitottak az ünnepi díszeket, kedves karácsonyi ajándéktárgyakat és a gasztronómiai finomságokat kínáló faházikók is. Már megtekinthető a Jézus születését és környezetét felidéző betlehemi jászol is.
ZöldLiget: Civil szervezetek adják Sződliget legszínesebb és legszínvonalasabb adventi programkavalkádját
A ZöldLiget civil szervezet Facebook-oldalán tette közzé, hogy milyen programokkal készülnek idén az adventi időszakban – írja a 0627.hu.