A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is – mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Szilveszteri buli a Casalgrande téren
Dunakeszin idén is a Barátság úti lakótelep szívében, a Casalgrande téren lesz a városi szilveszteri buli.
Karácsony előtt több katalizátorlopás történt Sződligeten
A karácsonyi ünnepek előtt többször történt katalizátor lopás Sződligeten – szemlézte a település közösségi oldalát a 0627.hu.
Vasúti rakodóval bővül a fővárosi agglomerációs megállóhely Dunakeszi-Gyártelepnél
A tervezési feladat megközelítőleg 3 vágánykilométer hosszú vasúti vonalszakaszt érint
Újabb jelentős támogatás a turizmus számára – Mintegy 16 000 vendéglátóegység és 4500 szálláshely jelentkezhet
A kormány a korábbi 6 pontos intézkedéscsomag után újabb támogatással segíti a gazdaság húzóágazatának számító turizmust; december 23-tól a turisztikai szolgáltatók számára is elérhető a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási program – hívta fel a figyelmet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
VSD Labdarúgó- és Futsal Szakosztályának 2022-es teljesítménye sokáig felejthetetlen lesz számunkra
A VSD Labdarúgó- és Futsal Szakosztályának 2022-es éve sokáig felejthetetlen lesz számunkra, hiszen a kezeink között pallérozódó gyermekeinkkel, illetve a felnőtt csapatainkat alkotó játékosokkal, stábtagokkal számtalan csodálatos, örömteli pillanatot élhettünk át.
Közösségi összefogással újultak meg a börzsönyi útjelző táblák – interjú
Akik szeretnek túrázni és gyakran járják a Börzsöny hegyeit, azoknak bizonyára feltűnt, hogy szebbnél-szebb turista táblák kerültek kihelyezésre 2022 ősz folyamán. Ennek az akciónak a kivitelezéséről szól az alábbi interjú. Barátommal, Kenyeres Oszkárral ötletgazdával, a Duna TV népszerű Hazajáró című turisztikai műsor szerkesztőjével beszélgettem, aki nem mellesleg a Váci Nemzeti Körnek is tagja.
Szívet melengető gyermekrajzok a karácsonyi képeslapokon
Dunakeszin többéves hagyománya van már annak, hogy az idősek karácsonyi csomagjaiba 1-1 kedves karácsonyi rajz is kerül a dunakeszi általános iskolás gyerekektől. Idén is mintegy félezer, szebbnél szebb alkotás született, amelyek közül iskolánként – alsó tagozat, felső tagozat kategóriában – szakmai zsűri választott ki 13-at, hogy óriásplakátokon és citylightokon a város polgárai is megcsodálhassák.
Megnyílt a téli képzőművészeti kiállítás a gödi Kastély Galériában
„Keresd művész a magányt, hogy művet foganj, befejezz, de, hogy élvezd alkotásodat, ahhoz társakat keress” – Geothe gondolataival nyitotta meg a gödi Kastély Galériában rendezett Téli képzőművészeti tárlatot Bajkó Ildikó, a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, akinek ünnepi beszédét az alábbiakban közöljök!