Belföld

A dunakeszi „kis posta” mellett fóti, gödi, és a váci deákvári postafiók is a rezsiáldozatok között van

A Magyar Posta Zrt. az energiafelhasználás érdemi csökkentése érdekében arról döntött, hogy ideiglenesen szünetelteti 366 postafiók működését (210 településen). Ezen a listán található a Dunakeszi 3. sz. postafiók is. A sokak által csak kis postaként emlegetett hely a Szent István utcában található a Szent Mihály-templommal szemben – írja a dunakeszipost.hu. A Magyar Posta közleménye szerint „azokon a településeken, …

oktatás

Egy fiatal jövője már az óvodában eldől – Fókuszban a tehetséggondozás – interjú Baranyai Anikóval

Mint azt laptársunk, a Dunakeszi Polgár városi magazin októberi lapszámában megírtuk, közel ötszázan vettek részt szeptemberben azon a tehetséggondozó délutánon, ahol a Dunakeszi Koneli Varázsbagoly Tehetség- és Fejlesztő Központ és az Alma Nemzetközi Egyesület adott ízelítőt az ingyenes tehetséggondozó programjáról. A nagy érdeklődéssel kísért programon az országos hírű szakemberek mellett Dióssi Csaba polgármester is megosztotta gondolatait a tehetséggondozás …

Sport

Kétszázötvenen már úgy döntöttek, hogy elindulnak a Mikulás-futáson – Ugye te is eljössz!?

Öt héttel a Mikulásfutás előtt csaknem 250 versenyző nevezett a versenyünkre. Ez jó hír, de szerintünk, még csak ezután fogsz igazán belegondolni, hogy még egy hónap és leesik a hó (valahol a sarkokon), felcsengenek a karácsonyi dallamok (ez már nálunk is), a szél felénk fújja a forralt bor és a sült gesztenye illatát (a Március …

Kultúra

Helyi szerzők felolvasóestje a könyvtárban

A világjárvány miatti két év kihagyás után újra összegyűltek a dunakeszi irodalomkedvelők a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban, hogy részt vegyenek a helyi írók, költők felolvasóestjén. Tizenegyen vállalkoztak arra, hogy műveiket megosszák egymással és a közönséggel. Az érdeklődők között családtagok is jelen voltak, ami még bensőségesebbé tette az eseményt.

oktatás

Fáklyás felvonulás a pedagógusokért

Október 27-én, csütörtök este a IV. Béla király Főtértől a Dunakeszi Tankerületi Központig vonultak a pedagógusokért tüntető diákok és szülők. A fáklyás felvonulás végén egy koszorút helyeztek el a tankerület kerítésén – értesültünk az egyik szülőtől kapott fényképek és beszámoló alapján.