oktatás

400 millió forintból 52 férőhelyes bölcsőde épült Sződligeten

Sződliget is azon kisebb települések egyike, ahol korábban nem volt bölcsőde – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a november 11-i átadóünnepségen. Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, felidézte: a kormány azért indította el Magyarország történetének legnagyobb bölcsődeépítési programját, hogy azok a szülők, akik a munkába állást választják, gondos kezek között tudhassák gyerekeiket …

gazdaság

Mégis nyitva marad a művelődési ház!

Költséghatékonyság szempontjából jobb energetikai mutatókkal bír a VOKE József Attila Művelődési Központ, mint a könyvtár és a régi házasságkötő terem, de a szolgáltatások mennyiségét és minőségét tekintve is célszerűbb a művelődési házat nyitva tartani a fűtési időszak alatt.

Kultúra

Nagy érdeklődés mellett zajlott le az író-olvasó találkozó Dragomán Györggyel a Gödi Városi Könyvtárban

A nagyon népszerű József Attila-díjas és sok más irodalmi díjjal kitüntetett író, műfordító családjával 1988-ban települt át Erdélyből Magyarországra. 2022-től a Berlini Művészeti Akadémia tagja. Felesége Szabó T. Anna költőnő, két gyermekük van. A közönségtalálkozó moderátora Gurály Sára, magyar szakon végzett szociológus volt, ő beszélgetett az íróval.

gasztronómia

Kolbász – pálinka – sütemény – verseny – Fót

Hogy fér meg egymás mellett a címben szereplő öt fogalom? Fót polgármestere, dr. Vass György honosította meg a városban a kolbásztöltő versenyt, de kezdettől fogva összekötötte azt a pálinka mustrával, az idén pedig már a mama süti versenyt is meghirdette. Helyszínnek az ősszel átadott vadonatúj Phoenix Sportcsarnokot szemelte ki erre az összetett rendezvényre, amely a …