Dunakesziről két iskola is nevezett a Honvédelmi Sportszövetség által szervezett 34. Bátrak Ligájára, amit ezúttal Budakalászon rendeztek meg. Tíz iskola több mint száz versenyzője között a dunakeszi fiatalok voltak a legjobbak!
Akkora szél jön, hogy több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Noha kedden napos, felhős idő valószínű, lehetségesek hózáporok a magasabb tájakon. Öt vármegyére figyelmeztetést is kiadott a meteorológiai szolgálat – emeli ki az index.hu.
Farsangi kisvonat várja a kirándulókat Királyréten
Újabb színes programmal készül a Királyréti Erdei Vasút. Február 18-án és 19-én farsanggal és télűzéssel várják az érdeklődőket. Érdemes jelmezben érkezni, mert a legjobbakat díjazzák is – írja a 0627.hu.
Mol: Magyarországon nem, de Európában lehet dízelválság
Rendkívül kedvezőtlen következményei lehetnek annak, ha eltűnne 20-25 millió tonna molekula egy alapvetően hiányos üzemanyagpiacról – fogalmazott a Mol egyik vezetője egy háttérbeszélgetésen, ahol tisztázták, hogy a hatodik szankció hogyan érinti majd Magyarországot, illetve a térséget. Továbbá részletesen elemezték a február 5-i határidő utáni lehetőségeket – olvasható az index.hu oldalán.
Tehetségekből sosincs hiány!
2023-ban ismét a fiatal tehetségeké a főszerep! A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) által meghirdetett „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogram keretében a 2022/23-as tanévben újabb 89 diák részesült támogatásban.
Három Dani, három aranyérem és egy országos csúcs a VSD atlétáitól
Szombaton a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban rendezett nyílt fedett pályás versenyen vettek részt a VSD atlétái, ahol a 4×400 méteres váltók emelkedtek ki a mezőnyből azzal, hogy a nők és a férfiak (Máté Tamás, Huller Dániel Gellért, Wahl Zoltán, Molnár Attila -3:08.58) megdöntötték a 23 éve fennálló magyar országos csúcsot. A váltó tagjai között szerepelt Huller …
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor volt a januári Váci Polgári Est vendége
A Váci Polgári Estek sorozat 2023-as évfolyama első alkalmának adott helyet január 26-án a Piarista Kilátó Központ, ahol ezúttal Dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész, akadémikus volt az előadó vendég.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar haderő harckészségének a legjobbnak kell lennie
Fontos, hogy a magyar haderő harckészsége mindenkor a legjobb legyen – jelentette ki a honvédelmi miniszter a kormány Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban – írja az MTI.
Idén először ülésezett Pest Vármegye Közgyűlése – Gödön, az M2 út mellett 40 hektáron iparterület fejlesztés valósul meg
A január 27-i ülést már Pest Vármegye Közgyűlése néven tartották meg a képviselők.
Márkaépítés trendek 2023-ban
A márkaépítési irányvonalak a médiafogyasztási szokásokkal együtt szinte folyamatosan változnak. Ezekhez a vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell, ha szeretnék lekörözni a versenytársaikat. Ma a legnépszerűbb tartalomtípus a rövid formátumú videó, azonban a podcastek és a blog cikkek ugyanúgy ott vannak a hatékony marketing eszközök listáján. Dallos Zoltán, kommunikáció és márkaépítés szakértő, a DLX MEDIA marketing ügynökség …