Sport és turizmus

Közösségi összefogással újultak meg a börzsönyi útjelző táblák – interjú

Akik szeretnek túrázni és gyakran járják a Börzsöny hegyeit, azoknak bizonyára feltűnt, hogy szebbnél-szebb turista táblák kerültek kihelyezésre 2022 ősz folyamán. Ennek az akciónak a kivitelezéséről szól az alábbi interjú. Barátommal, Kenyeres Oszkárral ötletgazdával, a Duna TV népszerű Hazajáró című turisztikai műsor szerkesztőjével beszélgettem, aki nem mellesleg a Váci Nemzeti Körnek is tagja.

Ünnepi kitekintő

Szívet melengető gyermekrajzok a karácsonyi képeslapokon

Dunakeszin többéves hagyománya van már annak, hogy az idősek karácsonyi csomagjaiba 1-1 kedves karácsonyi rajz is kerül a dunakeszi általános iskolás gyerekektől. Idén is mintegy félezer, szebbnél szebb alkotás született, amelyek közül iskolánként – alsó tagozat, felső tagozat kategóriában – szakmai zsűri választott ki 13-at, hogy óriásplakátokon és citylightokon a város polgárai is megcsodálhassák.

Kultúra

Megnyílt a téli képzőművészeti kiállítás a gödi Kastély Galériában

 „Keresd művész a magányt, hogy művet foganj, befejezz, de, hogy élvezd alkotásodat, ahhoz társakat keress” – Geothe gondolataival nyitotta meg a gödi Kastély Galériában rendezett Téli képzőművészeti tárlatot Bajkó Ildikó, a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, akinek ünnepi beszédét az alábbiakban közöljök!

Ünnepi kitekintő

Ünnepi programok a téli szünetben

Színes ünnepi programok, karácsonyi vásárok, vasúti kiállítások és kisvasúti utazások várják az idei téli szünidőben a látogatókat a fővárosban és országszerte egyaránt. A rendezvények helyszínei vonattal és autóbusszal egyaránt megközelíthetők, idén a győri, a soproni és a szombathelyi karácsonyi vásárokra látogatóknak ötven százalékos menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START és a GYSEV.  Szolnokra a repülőmúzeumba, és …

Nagymaros

Véglegesen bezár az okmányiroda Nagymaroson

A Nagymarosi Okmányiroda december 22-én véglegesen bezár. Az önkormányzat tájékoztatása szerint helyette kormányablak busz érkezik majd a településre január 11-én és január 25-én. Addig, az igazgatási szünetben Vácon és Szobon tudnak a nagymarosiak is ügyet intézni – írja a 0627.hu

Kitekintő

Több mint 60 millió forintot nyertek Kisnémediben fűtéskorszerűsítésére

Kisnémedi község közösségi oldalán jelentették be, hogy a(z) Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése c. felhívására az önkormányzat által benyújtott, TOP PLUSZ-2.1.1-21-PT1-2022-00051 azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmet a(z) Magyar Államkincstár Központ vezetője 66 000 000 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte – írja a 0627.hu.