Kitekintő

890 millió forint rezsitámogatást kapnak a Váci és a Szobi járás önkormányzatai

A szankciók miatt megemelkedett energiaárak az önkormányzatoknak is nagy többlet terhet jelentenek. Választókörzetem települései összesen 890 millió forint rendkívüli kormányzati támogatást kapnak, hogy az önkormányzati intézmények (óvodák, bölcsődék, szociális és egyéb intézmények) a tél folyamán is zavartalanul tudjanak működni – jelentette be Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán – írja a 0627.hu.

Kitekintő

Odús napot szerveznek Királyréten

Egy kellemes hangulatú, rövid, de hasznos kirándulás a téli Börzsönyben. Ezt kínálják azoknak, akik az MME Börzsöny Alapítvánnyal tartanak odú-karbantartó túrájukon január 21-én. Akit érdekel az odúzás, itt minden kérdésére választ kap, a résztvevők is bekapcsolódhatnak a szervezet munkájába – írja a 0627.hu.

Kultúra

A Dunakeszi Szimfonikus Zenekar nagy sikerű évindító koncertje

Sipos Dávid alpolgármester évindítójában mindenkinek egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánt, majd indokolta, miért tartják az idei újévi koncertet a Radnóti gimnázium aulájában. Mint ismert, a megemelkedett rezsiköltségek miatt szükségessé vált takarékossági intézkedések a VOKE József Attila Művelődési Központot is érintették. Emiatt rendezték most új helyszínen a koncertet. Alpolgármester úr örömmel tapasztalta, hogy a …

közélet

Ön mit vár 2023-tól? – tettük fel a kérdést a régió öt polgármesterének

Nehéz időket élünk! Embert próbáló feladat volt a 2020-as év végén ránk törő koronavírus-járvány elleni küzdelem. A széles körű összefogás eredményeként a következő esztendő vége felé, 2022 elején reménnyel teli optimizmussal terveztük a jövőnket, túl voltunk kényszerű bezártságon, újra lendületbe jött a gazdaság, ismét alkotó pályára állt az életünk. Fellélegezhettünk, az élet apró örömei is …

gyász

„Medvegy Iván az olimpiai sportágak minden csínját-bínját ismerte” – Egy sződligeti polgár emlékére

A Farkasréti temetőben január 11-én elbúcsúztatták Medvegy Iván öttusa mesteredzőt, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi szakmai főmunkatársát, a szervezet közgyűlésének tiszteletbeli tagját. Az öttusázók, egykori versenyzői és az olimpiai család nevében az olimpiai bajnok tanítvány, Fábián László, a MOB főtitkára mondta el gondolatait.

gasztronómia

Lunczer Attila, az ország legjobb pálinkájának készítője zsűriz a kosdi pálinka és forralt bor versenyen

Nem mindennap nyílik arra lehetőség, hogy saját készítésű pálinkáját olyan szakember véleményezze, aki 2022-ben az ország legkiválóbb pálinkáját készítette el. A Lunczer Pálinkaház pálinkamestere és ügyvezetője Lunczer Attila megkeresésünkre beszélt arról, hogy mit jelent számukra a fürtös meggy pálinkájukkal elért kimagasló eredmény, de arról is kérdeztük, hogy a szombati kosdi pálinkaversenyen mi mindent vizsgál a …

Kultúra

Hatszázadik Zene-közelben adás a Katolikus Rádió műsorán január 15-én

A hazai rádiózás történetében kevés olyan nemesen szórakoztató műsor akad, amelyet a hallgatók több évtizeden át hallhatnak egyazon szerkesztő gondozásában. A Zene-közelben című műsor 1977-ben jelentkezett először élőben, a Petőfi Rádióban Csiba Lajos és Juhász Előd szerkesztésében. A Katolikus Rádióban 2011 augusztusától vált hallhatóvá a műsor.