gasztronómia

Különlegességek és hagyományok az első váci disznótoros fesztiválon

A farsangi időszak lezárásaként, idén első alkalommal rendezik meg a disznótoros fesztivált Vácott, február 18-án. A verőcei Tibesz-Hús tulajdonosa, Babuk Tibor, mint az esemény szakmai szervezője elmondta, hogy hagyományteremtő céllal szervezik meg ezt az egynapos rendezvényt, a céljuk pedig az, hogy a későbbi évek során akár egy többnapos fesztivál keretében is ismerkedhessenek a városi emberek …

Belföld

Mol: Magyarországon nem, de Európában lehet dízelválság

Rendkívül kedvezőtlen következményei lehetnek annak, ha eltűnne 20-25 millió tonna molekula egy alapvetően hiányos üzemanyagpiacról – fogalmazott a Mol egyik vezetője egy háttérbeszélgetésen, ahol tisztázták, hogy a hatodik szankció hogyan érinti majd Magyarországot, illetve a térséget. Továbbá részletesen elemezték a február 5-i határidő utáni lehetőségeket – olvasható az index.hu oldalán.

oktatás

Tehetségekből sosincs hiány!

2023-ban ismét a fiatal tehetségeké a főszerep! A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) által meghirdetett „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogram keretében a 2022/23-as tanévben újabb 89 diák részesült támogatásban.

Sport

Három Dani, három aranyérem és egy országos csúcs a VSD atlétáitól

Szombaton a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban rendezett nyílt fedett pályás versenyen vettek részt a VSD atlétái, ahol a 4×400 méteres váltók emelkedtek ki a mezőnyből azzal, hogy a nők és a férfiak (Máté Tamás, Huller Dániel Gellért, Wahl Zoltán, Molnár Attila -3:08.58) megdöntötték a 23 éve fennálló magyar országos csúcsot. A váltó tagjai között szerepelt Huller …