fejlesztés

Új víztorony épül Dunakeszin

A DMRV Zrt. már elkészíttette a Dunakeszin épülő új víztorony terveit és a kivitelező kiválasztása is megtörtént. A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében 15 milliárd forintból valósul meg a város keleti részén, a Toldi utca és a Határ utca sarkán – tájékoztatta lapunkat Sipos Dávid, Dunakeszi alpolgármestere.

Sport

Ezt látni kell: megnyílt Budapest első mászó akadémiája

Frekventált helyen, a IX. kerületi Lurdy Házban nyitott meg Magyarország és a főváros első mászó akadémiája, ahol változatos falakkal, összesen 150-200 folyamatosan újuló boulderekkel (mászó utakkal) várják az érdeklődőket. Bankó Zsolt, a Boulder Academy Budapest alapító-tulajdonosa elmondta, a cél, hogy minél több fiatallal megismertessék és megszerettessék az olimpiai sportágat. Egészen a kezdőktől a haladókig lehetőséget …

Környezetvédelem

A Cházár András EGYMI és a Váci Alsóvárosi Óvoda nyerte a DDC környezetbarát szemléletmód kialakítását támogató pályázatot

A környezetbarát szemléletmód kialakítását nem lehet elég korán elkezdeni; vallják a tudatos szülők és nevelők. Egyre többen gondolkodnak hasonlóan, és a lehetőségek köre is szélesedik.  A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) által létrehozott Zöld Megoldás-pályázat keretében 2023-ban újabb projektek valósulnak meg a környezetbarát szemléletmód mentén – tájékoztatta lapunkat a DDC Kft.

fejlesztés

Indul a Dunakeszi Diáknegyed távhővezetékének kiépítése

A héten elkezdődnek a távhővezeték bővítésével kapcsolatos munkálatok a városban. A cél, hogy a Klapka utca végén álló új, még épülő Dunakeszi Diáknegyed épületei őszre rákapcsolódjanak a Tallér utcából működtetett önálló hőforrással ellátott rendszerre, amit a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. kezel – ismertette közösségi oldalán Tóth Eszter városi főkertész.

Környezetvédelem Zebegény

Házakra zúdult a löszfal Zebegényben

Vasárnap vis maior esemény történt Zebegényben, a József Attila utcában. Az esőzések hatására megindult a löszfal (kb. 500 -1000 köbméter) és a jelentős része rázúdult a 11-es és 13-as szám alatt lévő házra és az udvarra – tájékoztatott az önkormányzat közösségi oldalán Ferenczy Ernő Ervin alpolgármester – ismertette a 0627.hu.