Kultúra

Köztes idő – Osgyányi Ranvig Róza festőművész kiállítása a fóti Vörösmarty Művelődési Házban

Minden kiállítás-megnyitónak sajátos hangulata van. A közös mindegyikükben az, hogy összetartozás élményt hoznak létre, lehetnek bár egymás számára ismeretlenek a programon részt vevők, mint most, Osgyányi Ranvig Róza Köztes idő címűfóti tárlatmegnyitóján. Budapestiek, fótiak, dunakesziek jöttek el, s váltak az est végére egymást felfedező ismerősökké.

Sport

Elindult a nevezés a Balaton-átúszásra

Már lehet nevezni a július 22-i, 41. Lidl Balaton-átúszásra. A szervezők szerdán közleményben jelezték, hogy „az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseményén” a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket.

fejlesztés

Tényleg szakmák szűnhetnek meg a ChatGPT miatt?

Sokakban bámulatot kelt, mások a munkahelyüket féltik az egész világot néhány hét alatt meghódító ChatGPT miatt. A mesterséges intelligenciával megtámogatott szövegalkotó robot akár emberek által végzett feladatokat is képes lehet hatékonyan átvenni, de Gál Kristóf vállalkozófejlesztő szakember szerint pánikra nincs ok. Mint mondta, hiba lenne a cégek részéről, ha innentől kizárólag a ChatGPT-re támaszkodnának a …