Dunakeszi szemmel

Mindent bevetett a rendőrség Dunakeszin

Kiemelt rendezvénye volt a Pest Vármegyei Rendőrkapitányságnak és a Pest Vármegyei Katasztrófavédelemnek a dunakeszi majálison tartott Rendőr és Katasztrófavédelmi nap. Az egyenruhások önként jelentkeztek, hogy kiállítóként hadd vehessenek részt rajta. Amilyen lelkesen készültek, olyan örömmel fogadta a közönség. A gyereknapon újra találkozhatunk velük.

Sport

Nyári tábort szervez a Váci Reménység Egyesület

A Váci Reménység Egyesület hagyományteremtő szándékkal idén először nyári tábort szervez 6-14 éves korú gyermekek részére. A tábor célja, hogy a gyermekeket közelebbről megismertessék a már több mint évszázados múltú egyesület értékeivel, hagyományaival, szakosztályaival és országosan elismert sportsikereivel.

Egészségügy

Bővült az orvosi eszközpark a mentők napján

A mentők napján, május 10-én hematológiai készüléket adtak át a város vezetői a Fóti úti gyermekorvosi rendelőnek, ahol így már néhány vércseppből is fel tudnak állítani az orvosok olyan diagnózisokat, amelyekért sok esetben kórházba, vagy laboratóriumi vérvizsgálatra küldenék a pácienseket.

Kitekintő

Dunakeszi: Szépen formálódik a török testvériskolai kapcsolat

Aki április 28-án, pénteken a reggeli órákban a IV. Béla király főtéren sétált, úgy érezhette magát, mintha egy sok nemzet turistái által látogatott város kedvelt helyszínén járna. Angol, török, magyar szavaktól, vidám emberektől volt hangos a város központja annak örömére, hogy a törökországi Isztambulból egy népes diákcsoport érkezett a kísérő tanárokkal együtt Dunakeszire, akiket Dióssi …

Kultúra

Flashmob a tánc világnapján

A Dunakeszi székhelyű Redit Idősbarát Egyesület szervezésében a Tánc világnapja alkalmából Országos Szenior örömtánc flashmobon tartottak a Hősök terén, 1000-1100 fő részvételével, Magyarország számos településéről, de még Szlovákiából és a Vajdaságból is érkeztek külön buszokkal a táncolni vágyók.