22 mérkőzés, 17 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlegük, egy olyan csoportban, ahol olyan kézilabda fellegvárak csapatai versenyeznek, mint a Balmazújváros, a Cegléd, a Nyíregyháza, a Kalocsa, hogy csak párat említsek. Egy olyan bajnokságban, ahol az utolsó fordulókban dőlt el a bajnoki cím sorsa.
Egyre több pár kér segítséget a gyermekvállaláshoz
Egyre többen igényelnek segítséget a gyermekvállaláshoz, Magyarországon minden hetedik párt érintheti a probléma, hogy akár éveken keresztül nem sikerül a spontán fogantatás – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára az Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Katolikus Szeretetszolgálat természetes gyermekáldást segítő együttműködését bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Idén is tömegeket vonz a XI. Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napok
A váci Duna-parton, a Zenepavilonnál 2023. május 19-21. között rendezik meg a XI. Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napokat, melynek keretében május 20-án, a motoros délutáni városi felvonulását követően a Nagyboldogasszony-székesegyház előtt motoros áldást tartottak.
A gyerekek imádják a II. Családi KRESZ Nap programjait!
A Szeretem Dunakeszit! csapata megint nagyot alkotott! Érdemes ellátogatni a Kőrösi iskolába!
Dunakanyari pillanatképek
Hazánk egyik legszebb tájegysége a Dunakanyar, amely gyönyörű természeti adottságaival, az épített értékeivel a turisták kedvenc kirándulóhelye, az itt élőknek a mindennapok örömforrása.
Varázspálca díjban részesült a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
„Nagyban függ a pedagógusok hozzáállásától, hogy a diabéteszes gyermekek hogyan tudnak be- illetve visszailleszkedni a gyerekközösségekbe, hogyan folytatódnak a mindennapjaik a diagnózis után. A Varázspálca díjat azzal a céllal alapítottuk 2022-ben, hogy lehetőségeinkhez mérten minden évben köszönetet mondjunk azoknak a bátor és felkészült pedagógusoknak, akik biztonságos közeget teremtenek a diabéteszes gyermekek számára. Szülői jelölések alapján idén …
SOSZ közösségi sportszervezeti díjat kapott a VS Dunakeszi!
A Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) csütörtöki évi rendes küldöttgyűlésén többek között díjat vehetett át Városi Sportegyesület Dunakeszi.
Jégmadár expresszvonattal a Balatonhoz: használjuk az új vármegye- és országbérlet előnyeit!
A méltán népszerű Jégmadár expresszvonattal Gödről is könnyen és gyorsan eljuthatunk a Balatonhoz. Hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik emeletes KISS motorvonattal Szob és Fonyód között, közvetlen kapcsolatot biztosítva a Dunakanyar térségéből, megállva a nagyobb forgalmú állomásokon és megállóhelyeken is. Bizonyos szakaszon már az új vármegye- és országbérlet előnyeit is élvezhetjük.
Rétvári Bence: a kormány mindent megtesz a zsidó közösség biztonságáért
A kormány mindent meg kíván tenni a zsidó közösség biztonságáért, fontosnak tartja, hogy minden zsidó ember biztonságban érezhesse magát Magyarországon – mondta Rétvári Bence (KDNP), a Belügyminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője csütörtökön Vácon.
Várhatóan a nyáron elkezdődhet a körforgalmi csomópont építése Dunakeszin
A közel ötvenezres, Pest vármegye legnagyobb lélekszámú, nem megyei jogú városa Dunakeszi, amelyben az átmenő 2. számú főúthoz hasonlóan a csúcsidőben jelentős a belső gépjármű forgalom is.