Sport

Schwarzenbart Bálintnak köszönhetően hazai lovas nyerte a Nemzeti Vágta vácdukai futamát

Ami tavaly még nem sikerült, az ma beteljesült Schwarzenbart Bálint életében, aki Vácduka színeiben magabiztos győzelmet aratott a Nemzeti Vágta vácdukai döntőjében. A kishuszárok versenyét a pákozdi Máté Csenge nyerte. A verseny fővédnöke, Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Makkos László, Vácduka polgármestere egyaránt elismeréssel nyilatkozott az egész napos rendezvényről.

Egészségügy

Rétvári Bence: a jövőben mobiltelefonon is lehet majd időpontot foglalni a szakrendelőkbe

Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI kérdésére pénteken.

Kultúra

Megkezdődött a VéNégy Fesztivál

Vannak olyan időszakok, amikor szorosabb vagy kevésbé szoros az együttműködés, de „a kultúrában mindig megtaláljuk a közös hangot, és ez az együttműködés hosszú távú alapja, ezért stabil a V4 országok együttműködése” – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a vasárnapig tartó nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó csütörtöki megnyitóján, amelyen a Fővárosi Nagycirkusz performansza is látható …