A száz éves múltra visszatekintő Váci Reménység Egyesület úgymond centenáriumi nagyhéttel emlékezett meg az elmúlt napokban az évszázados klubjubileumról.
Nagy Rita vehette át az Év kisgyermeknevelője díjat Dunakeszin
Nagy elismerés dicséretet kapni olyan intézményi közegben, ahol mindenki nagyon magas színvonalon végzi a munkáját. Dunakeszin az Év kisgyermeknevelőjét a városi bölcsődék vezetői és a DÓHSZK vezetője, Szabóné Ónodi Valéria választják ki már 2010 óta, akinek a bölcsődék napján adják az elismerést.
Családi nap a születésnap jegyében
Egy család életében a legfontosabb ünnep a családtagok születésnapja. Egy település életében ugyancsak fontos évforduló a várossá válására való megemlékezés. Dunakeszi születésnapjára, a 45. évfordulóra – melynek megünneplése fontos esemény volt – a település apraját-nagyját a Katonadombra invitálta az önkormányzat, egy ünnepi családi napra.
Négy polgármestert tüntettek ki régiónkból
Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kiváló tevékenységük elismeréseként régiónkból négy polgármester vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
Bagossy koncerttel, Valahol Európában színházi előadással ünnepli 45 éves városi rangját Dunakeszi!
Futakeszi, Bagossy koncert, Valahol Európában színházi előadás, születésnapi torta és még sok érdekes családi program kicsiknek és nagyoknak a várossá válás 45 éves évfordulója alkalmából.
Rétvári: Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés!
Ma is azt kívánjuk, hogy legyen egyetértés a béke kapcsán. Hogy senki ne akarjon magyar katonákat és fegyvereket küldeni egy szomszédos háborúba. Se sorkatonákat, se hivatásosokat – hangsúlyozta dr. Rétvári Bence az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett verőcei ünnepségen, március 14-én.
Frissítve: Városi ünnepség Dunakeszin
Dunakeszin is megemlékeztek nemzeti ünnepünkről, az 1848-49-es forradalomról és szababságharcról a Március 15. téren. Az ünnepségen Tuzson Bence a térség országgyűlési képviselője a béke, szabadság, egyetértés gondolatkörére fűzte fel ünnepi beszédét.
Frissítve: Dunakeszi: városi kitüntetések
Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából adták át a Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által adományozott elismeréseket március 14-én a VOKE József Attila Művelődési Központ színháztermében.
Virággal köszöntötték a nőket!
Több évtizede gyönyörű szép hagyományként március 8-án, a nőnapon virággal és kedves szavakkal köszöntjük a hölgyeket. A családi, a baráti, a munkahelyi környezetükben élő hölgyek mellett az önkormányzatok és az egyéb hivatalok vezetői, a térség országgyűlési képviselői is kifejezik tiszteletüket egy csokor vagy egy szál virággal a jeles napon. Így tette Tuzson Bence országgyűlési képviselő …
Óriási csata lesz a IX. Dunakeszi Viadal
Igazi családi nap lesz a IX. Dunakeszi Viadal, a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találhat számára érdekes attrakciót a március 14-i rendezvényen.