Közel félezren vettek részt azon a csütörtöki tehetséggondozó délutánon, ahol a Dunakeszi Koneli Varázsbagoly Tehetség-és Fejlesztő Központ és az Alma Nemzetközi Egyesület adott ízelítőt az ingyenes tehetséggondozó programjáról.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/09/IMG_0446-1-450x300.jpg)
Közel félezren vettek részt azon a csütörtöki tehetséggondozó délutánon, ahol a Dunakeszi Koneli Varázsbagoly Tehetség-és Fejlesztő Központ és az Alma Nemzetközi Egyesület adott ízelítőt az ingyenes tehetséggondozó programjáról.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is meghirdeti a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) a nagysikerű „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramot. Az idei pályázati időszak különlegessége, hogy emelt összeggel, akár plusz 200 000 forintos különdíjjal is támogatja a vállalat a sikeres életutakat.
Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös adott helyet a XIII. Nemzeti Tanévnyitónak szerda délután. A Bem József Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg a szimbolikus eseményt, amely egyben a Petőfi-emlékév induló eseménye is volt. Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár tisztelte meg részvételével a pedagógusok és oktatási vezetők előtt …
Dunakeszi tanintézményeiben kezdetét vette a 2022-23-as tanév. Szeptember elsején a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban is megtartották a tanévnyitó ünnepséget 750 diák jelenlétében.
54 diák kezdte meg tanulmányait a IV. Béla Király Gimnáziumban
Mindjárt becsengetnek. A diákok még csak pihenjenek, ez az idő az övék, de TE, mint leendő iskolaőr, már készülhetsz az iskolakezdésre. Első körben egy elméleti és gyakorlati rendészeti, pedagógiai, pszichológiai képzésen veszel részt, miután az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen megfeleltél.
Minden nehézség és árnövekedés ellenére továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Üllőn újságírók előtt.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Tempus Közalapítvány jóvoltából részt vehettem júniusban Kölnben egy Erasmus koordinátoroknak, képző intézeteknek és nemzeti irodák képviselőinek szervezett háromnapos szakmai konferencián, amely rendkívül jól szervezetten zajlott. A konferencia témája az Erasmus külföldi tanári továbbképzések minőségének hosszú távú biztosításáról szólt, hiszen egyrészt a COVID pandémia kellőképpen visszavetette ezt a rendkívül …
A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium matematika, informatika, német nyelv, angol nyelv, valamint magyar nyelv és irodalom szakos kollegák jelentkezését várja az alábbi címre: .
Dunakeszi Város Önkormányzata idén is elindítja az Iskolakezdési adománydoboz akciót. Az adomány akció célja a nehezebb sorsú családok segítése. Ennek keretében iskoláskorú gyerekek részére iskolatáskát, írószereket, füzeteket, sportcipőt és sportruházatot gyűjtünk.