380 millió forint állami támogatásból új bölcsőde épült, 214 millióból négy tanteremmel bővült az általános iskola
Hírek a Gödi Németh László iskolából: 97 laptopot kaptak az oktatáshoz – adományokat gyűjtenek a háború elől menekülőknek
Az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében 97 db Dell Latitude 5520 laptop érkezett a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába – tájékoztatta lapunkat Bajkó Ildikó igazgató, aki hozzátette: intézményünk pedagógusai örömmel vették használatba a laptopokat. Köszönjük a Dunakeszi Tankerületi …
Sződ a tervszerű fejlődés útját járja – Vállalkozó park nyílt 209 millió forint állami támogatással, elkészült a 8 tantermes iskola terve
Pest megye egyik legősibb települése Sződ, melyről az első írásos említést IV. Béla király uralkodása idejében, 1255-ben keltezett oklevélben tesznek a krónikások. A közel nyolcszáz éves település mai lakossága is ragaszkodik szokásaihoz és néphagyományaihoz. A községet 2001 óta polgármesterként irányító Hertel László szerint a település folyamatos fejlődésének szilárd alapja a lokálpatrióta elkötelezettségű önkormányzati tevékenység, a …
Még mindig az ingatlan a legnépszerűbb befektetés
A kereseteknél is gyorsabban nőnek az ingatlanárak és a trend azt mutatja, hogy nyár előtt nem is lesz megtorpanás a piacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, a hitelkamatok még mindig nagyon alacsonyak, az ingatlan pedig továbbra is olyan kiváló befektetési lehetőség, aminek gyakorlatilag nincs ma alternatívája. A szakember úgy látja, a magyarok ingatlanba …
Jelenleg 250 menekültnek nyújt szállást és ellátást a Váci Egyházmegyei katolikus Karitász
Kovács Gábor, a Váci Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója március 3-án, a váci központban tájékoztatást adott a sajtó munkatársainak arról, milyen formában kapcsolódnak be az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítésébe és kérte együttműködésüket a további támogatási felhívás közvetítésében. A tájékoztatón jelen volt Marton Zsolt váci megyéspüspök is – írja a vaconline.hu.
Amikor megszólalnak a harangok…
„A templom huszonhét méter magas tornyában három harang lakik. A délidőben megszólaló és Isten dicsőségét hirdető 287 kilós harang Gombos Miklós, aranykoszorús harangöntő mester műhelyében készült, Őrbottyánban.” – ismerősek az ehhez hasonló mondatok? Nem múlhat el hét, hogy a Szlezák vagy a Gombos név ne hangozzék el a Kossuth Rádióban, a déli harangszó felvezetésekor.
Robbanásnak indult tavaly a magyar podcast piac és a márkák sem akarnak lemaradni
2021 úttörő évnek számított a hazai podcast piacon: egyre több magas minőségű audio streaming jelent meg az online térben és a cégek is felismerték az ebben rejlő márkaépítő potenciált. A vállalatok bizonyos szempontból rákényszerültek, hogy új kreatív marketingmegoldásokhoz nyúljanak, a podcast pedig arany középútnak számít, mert megfizethető az előállítása, mégis tömegeket lehet vele elérni. Ezt …
Szerda hajnalban teherautó indul segélyekkel az ukrán határhoz
Természetesen Dunakesziért Alapítvány gyűjtött a kárpátaljai menekültek számára. Ezeket adták át ma a főtéren. A teherautó holnap hajnalban indul Kárpátaljára – írja a dunakeszipost.hu.
Rétvári: négy év alatt 78 milliárd forint állami támogatás érkezett a dunakanyari térségbe
A Váci Polgári Est csütörtöki vendége volt Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, aki dr. Rétvári Bence fővédnök meghívására tartott előadást a Piarista Kilátó Központban. A fiatal szakember nagy sikerű tájékoztatója előtt a város és a térség KDNP-s országgyűlési képviselője – az elmúlt négy tevékenységét összegezve – kiemelte, hogy Vácra és térségébe 78 milliárd …
„Aggódunk Ukrajnáért, a háború nem megoldás!”
Magyarország közvetlen szomszédságában sajnos a legrosszabb forgatókönyv következett be: egy háború, amelyet még a legnagyobb országok diplomáciai erőfeszítései sem tudtak megakadályozni – írja közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.