Czanik Balázs: Otthon is könnyedén elkészíthetők az alakbarát finomságok

Egy kellemes, kettesben töltött vacsoráról vagy nagyobb hétvégi vendégvárásról legyen szó, az étel minden eseményen kitüntetett helyet tölt be. Czanik Balázs új, Ínyenc fogások egészségesen című receptkönyve megannyi isteni fogást tartalmaz, melyek méltó főszereplői lesznek az összejöveteleknek, hiszen egészségesek, finomak és egy kis ügyességgel igazi ételkölteményekké varázsolhatóak.

Minden várakozást felülmúló érdeklődés kísérte a Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérversenyt

Dunakeszi a múlt század elején még egy mezőgazdasági kis falu volt, ahol nagy hagyománya volt a disznóvágásnak, amely a családok életében kitüntetett helyet foglalt el. Ezt a szép hagyományt szeretnénk feleleveníteni a Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérversennyel – mondta a város polgármestere a szombat reggel hét órakor tartott ünnepélyes megnyitón a Katonadombon, ahol már a …

Különlegességek és hagyományok az első váci disznótoros fesztiválon

A farsangi időszak lezárásaként, idén első alkalommal rendezik meg a disznótoros fesztivált Vácott, február 18-án. A verőcei Tibesz-Hús tulajdonosa, Babuk Tibor, mint az esemény szakmai szervezője elmondta, hogy hagyományteremtő céllal szervezik meg ezt az egynapos rendezvényt, a céljuk pedig az, hogy a későbbi évek során akár egy többnapos fesztivál keretében is ismerkedhessenek a városi emberek …

Nyolcadszor is jelesre értékeltük a vácrátóti kocsonyapikniket

A VIII. Vácrátóti kocsonyapiknik idén is sokakat vonzott a környező településekről, de még a fővárosból is „elzarándokoltak” az országos hírű rendezvényre, amely mint minden évben, így idén is különleges, egyedi ízesítésű gasztronómiai ínyencségekkel fogadta a vendégeket szombaton. A déli harangszóval egy időben nyitotta meg a kocsonyapikniket Spiegelhalter László polgármester, aki elmondta, hogy a korábbiaktól eltérően …

Lunczer Attila, az ország legjobb pálinkájának készítője zsűriz a kosdi pálinka és forralt bor versenyen

Nem mindennap nyílik arra lehetőség, hogy saját készítésű pálinkáját olyan szakember véleményezze, aki 2022-ben az ország legkiválóbb pálinkáját készítette el. A Lunczer Pálinkaház pálinkamestere és ügyvezetője Lunczer Attila megkeresésünkre beszélt arról, hogy mit jelent számukra a fürtös meggy pálinkájukkal elért kimagasló eredmény, de arról is kérdeztük, hogy a szombati kosdi pálinkaversenyen mi mindent vizsgál a …