![](/img-cikk/vori1)
A megjelent közönséget Farkas Pál igazgató, az est fővédnöke köszöntötte. Mint fogalmazott; nagy örömmel adtak helyet a VOKE József Attila Művelődési Központ jól ismert művelődésszervezője bemutatkozó kiállításának, melynek értő rendezője Harangozó Katalin volt.
![](/img-cikk/vori5)
Elsőként Asztalos Bence (Fk: Juhász Terézia) csellózott Korényi Judit tanárnő zongorakíséretével, majd Ungár Cecília – akit a Virtuózokból is ismerhet a közönség – (Fk: Dr. Domoszlai Erzsébet) bravúros zongorajátékát hallgathattuk.
![](/img-cikk/vori6)
![](/img-cikk/vori7)
André Kertész magyar származású világhírű fotóművész gondolatait idézte tárlatnyitója bevezetéseként Peti Sándor fotóművész, a DunArt Képzőművészeti Egyesület elnöke. „…A fotós művészete szakadatlan felfedezés, mely sok időt és nagy türelmet követel. A fotó szépsége az igazságából fakad.”
![](/img-cikk/vori9)
„Vörös István érdekesnek tartja megörökíteni a letűnő múlt jelenlévő nyomait” fogalmazott, majd részletesen elemezte a „Gyár”-ban készült realista, dokumentatív felvételeit, hangulatos tájképeit, az austerlitzi csata újrajátszásánál megörökített jeleneteket, s kiemelte a dunakeszi menyasszonyi viseletbe öltözött lány portréját. A tárlat címe szerint jártában-keltében mindenfelé fényképezett, amit érdekesnek, fontosnak vélt. Leginkább azért, hogy amit látott, azt láttatni is akarta.
![](/img-cikk/vori2)
Megtudtuk, hogy gyermekkorában, a csellózás mellett édesapjától kapott egy fényképezőgépet. A zenélés elmaradt, a fotográfia, amely kezdettől örömforrássá vált számára, megmaradt. „Későbbiekben már az öröm mellé társult a megörökítés tudatos összhangja. Ösztönzőleg hatott és hat rá, hogy képei sokak számára hagynak emléket, akár személyes élményeiken keresztül… Jelen kiállítás nem tematikus… Többféle témakört villant fel a huszonegynéhány bemutatott képen”, fejezte be tárlatnyitóját Peti Sándor.
![](/img-cikk/vori8)
Vörös István a kiállítás – amely március 10-ig tekinthető meg munkanapokon – mottójának Korniss Péter fotóművész gondolatát választotta: „… Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.”
![](/img-cikk/vori3)
![](/img-cikk/vori4)
Katona M. István (Dunakeszi Polgár) A szerző felvételei és Vörös István képei
|