Az említett kézirat meglehetősen kalandos utat járt be, maga Kölcsey többször kiegészítette más verseivel, illetve azok kézzel történt javításaival. A kötet valamikor az 1830-as évek végén eltűnt, és előkerülését követően is a család tulajdonában maradt. Egészen 1946 decemberéig, amikor is az Országos Széchényi Könyvtár a költő egyik leszármazottjától, Szenes Magdától megvásárolta. Ekkor derült ki, hogy Kölcsey a Himnuszt két papírra írta, és mindkét fólión a tintamarás sérülés látszódik.

Ám fennmaradt az utókor számára. Mint ahogy immár a Himnusz végleges változatának születésnapja is megkapta azt a helyet az irodalom asztalánál, ami megilleti. 1985-ben ugyanis egy magyar zongoraművész, ifjabb Fasang Árpád felvetette, hogy minden év január 22-én ünnepeljük meg a magyar kultúra napját. Úgy vélte, ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának.

A lebomló kommunista diktatúra korifeusai végül meghajoltak az érvek előtt, és mintha ezzel is javítani akarták volna az elmúlt évtizedek bűneit, teret engedtek a hazai kultúra nagyjaira való megemlékezésre. Furcsa ezt ma, ennyi év távlatából leírni, de a Hazafias Népfront Országos Tanácsa végre-valahára egy valódi hazafias döntést hozott 1988. december 29-én, amikor határozott arról, miszerint 1989. január 22-én országos megtartható a Magyar Kultúra Napja.

Azóta, immár több mint három évtizede a magyarság ismét egyesül, és határon innen és túl, szerte a nagyvilágban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. Hidat képezve ezzel a világ különböző pontjain élő honfitársaink részére, hogy ezen a napon, Kölcsey Himnuszának születésnapján lélekben összekapaszkodhassanak. Együtt dobbanjon a szívük, együtt legyenek büszkék arra, amit ez az évezred óta a Kárpát-medencében élő magyarság elért. Mert a történelembe immár végleg, nagy betűkkel írtuk be a nevünket, ahonnan senki sem törölheti azt ki.

Mert megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt…