A bocsánatkérésére pedig azért lenne szükség, mert úgy mondták fel a kormánnyal kötött szerződést a multifunkciós csarnok építésével kapcsolatban, hogy a döntéshez nem rendelkeztek megfelelő és megalapozott információkkal – indokolta az előterjesztést Mokánszky Zoltán, egyéni körzetben mandátumot elnyert képviselő, az előző képviselő-testület alpolgármestere.
![](/img-cikk/mopet1)
Mokánszky Zoltán és Pető Tibor
“Matkovich Ilona polgármester az országos sajtóban többször utalt arra, hogy ilyen volumenű sport- és rendezvénycsarnok esetében figyelembe kell venni a gazdasági, fenntarthatósági szempontokat, valamint azt is, hogy milyen kapacitás kihasználtsággal üzemelne ez a létesítmény, illetve arra, hogy az önkormányzatnak előre kell látni pontosan a megvalósulandó beruházás későbbi költség kihatását. Hatástanulmány, pontos számítás azonban nem készült, ezzel megtévesztve a képviselő-testületet, készült el a támogatási szerződés megszüntetésére vonatkozó előterjesztés, amely a város és az önkormányzat érdekeit sérti” – húzta alá Mokánszky Zoltán, aki kiemelte: Karácsonyon Gergely sokkal bölcsebben politizált, mert az atlétikai világbajnokság megrendezésének támogatását számos fővárosi fejlesztéshez kötötte, amit a kormány vállalt. – Vácnak is tárgyalnia, egyeztetnie kellett volna, nem pedig visszamondani az ötmilliárdos állami beruházást, melyet egyébként gazdaságosan tudtak volna működtetni – húzta alá a politikus.
Pető Tibor a témát kiegészítve elmondta, hogy a hatástanulmány elkészítését szolgáló pályázatot előkészítették -, aminek költségeit az állam finanszírozta volna -, de az októberi önkormányzati választás miatt kiírását elhalasztották, ám erre az új képviselő-testületnek minden lehetősége megvolt, ám mégsem tette.
Az előző városvezetésben alpolgármesterként tevékenykedő Pető Tibor bejelentette: még két önálló indítványt terjesztettek be a képviselő-testület keddi ülésére. Az egyikben felkérik Matkovich Ilona polgármestert, hogy a város képviseletében kezdeményezzen tárgyalásokat Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel amiatt, hogy a budapesti autósforgalom csökkentése, a környezeti hatások enyhítése érdekében behajtási díjat vezetnének be és bizonyos, nagyon szennyező járműveket kitiltanának a belsőbb kerületekből.
“A Vácról Budapestre ingázó munkavállalók védelme érdekében javaslatot teszünk arra vonatkozóan, hogy a képviselő-testület kérje fel Matkovich Ilona polgármestert, hogy levélben keresse meg és folyasson tárgyalásokat Karácsony Gergely főpolgármesterrel a behajtási díj bevezetésére vonatkozó jogszabály bevezetését ellenezve, illetve kérjük, hogy minden, Karácsony Gergely főpolgármesterrel folytatott egyeztetés során vesse fel, hogy Vác tiltakozik ezen tervekkel szemben” – indokolt Pető Tibor, aki szerint nagyon sok váci vállalkozó működését nehezítené meg a tervezett tiltás és díj bevezetése.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a harmadik előterjesztésben az általuk “szájzár-rendeletnek” a visszavonását követelik, mert az indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a szólásszabadságot. Mindhárom indítvány a két városi politikuson kívül Pető Csilla és Manninger Péter képviselők is jegyzik.
Furucz-Vetési (Dunakanyar Régió) Fotó: KesziPress
|