..., hogy mi inspirálta a húszas éveinek elején járó fiatalembert, hogy a papi szolgálatot választotta a hatvanas évek derekán. Életre szóló döntésében mennyire volt meghatározó családi környezete, az akkori Magyarország társadalmi, politikai viszonya?  

- A családom vallásos volt. Templomba jártunk. Ez nálunk természetes volt. Az ünnepek, a Karácsony és a többi szép egyházi ünnep gyerekkori élményt jelentett. Apám meghalt Budapest ostrománál, így anyám és nagymama neveltek. Ugyanakkor a tágabb család, a rokonság, az unokatestvérek ugyanúgy vallásos légkört jelentettek. Az is meghatározó élmény volt, hogy olyan hiteles papokkal találkozhattam, akikben megbíztam, akikre csodálattal felnéztem. Ez így volt Zebegényben, de később a váci gimnáziumi évek alatt is. Éppen most adtunk ki egy emlékkönyvet Pálos Frigyes atyáról, aki az ötvenes évek végén volt hittantanárunk és végigkísérte a papi és a püspöki szolgálatomat is. Az év elején temettük. Kétségtelen, hogy rajtuk keresztül formálódott az elhivatottság bennem, hiszen láthattam a kommunista diktatúra vallásellenes törekvését. Az a bibliai mondat fogott meg: „kit küldjek el, ki mondja el nekik?” (Izaijás próféta) Érettségi előtt már ez egyértelmű volt, hogy ez az én utam. Tisztában voltam azzal, hogy nehéz évek várnak rám, de akkor ez nem tántorított el.

- Milyen emberi kihívást jelentett a papi szolgálat ellátása, az egyházi közösségek zavartalan működtetése a hatvanas, hetvenes években az állampárti Magyarországán?

- Bizony nem volt könnyű azokban az években papnak lenni. Sok pap volt még börtönben. Tudtam ezt, de még fiatal voltam és nem akartam tudomásul venni. Akkoriban volt egy szállóige közöttünk az Egyházban: „ahogy lehet”.

- Felszentelését követően, 1967 és 1969 között a kőbányai Szent László plébánián káplánként szolgált, majd következett a Dunakanyar kisebb települései – Szob, Márianosztra, Pilismarót, Dömös – után Esztergom, ahol előbb plébánosként, majd tíz éven át szemináriumi tanárként, mígnem 1999-2003 között az Esztergomi Szeminárium rektoraként tevékenykedett, miközben 2000-ben Paskai László bíboros püspökké szentelte az Esztergomi Bazilikában. A felsorolásból is kitűnik, hogy a 35 évet felölelő korszakban rendkívül sokrétű feladattal kellett megbirkóznia. Hogyan gondol vissza ezekre az évtizedekre?

- Igen, előbb Pesten voltam néhány évig káplán, majd az első önálló szolgálati helyem Márianosztra volt. Tréfásan szoktam megjegyezni, hogy „rácson kívül” töltöttem ott hat évet. Bizony nehéz volt. A börtönből, a Tanácsházáról, de még az iskolából is figyeltek, hogy nem teszek-e valami „törvénytelent”. Hála Istennek az emberek megszerettek, a gyerekekkel „elszöktem” a börzsönyi hegyekbe kirándulni, vagy a falu szélén fociztunk, télen szánkóztunk. Voltak izgalmas pillanatok, amikor „lebukhattam” volna, hiszen minden templomon kívüli program szigorúan tilos volt, akkor a papoknak. Pilismaróton már könnyebb volt. Ott nem voltam annyira „szem előtt”. A Pilis, a Duna-part nagyszerű lehetőségeket adott, hogy a fiatalokkal szervezzek programokat. A kilencvenes évektől pedig már szabadon a cserkészet keretei között táboroztunk, túráztunk. Közben pedig már a hetvenes évek végétől tanítottam Esztergomban, a Teológiai Főiskolán. Nagyon szerettem tanítani. Filozófiát taníthattam 25 éven át. Mozgalmas élet volt, rengeteg szép emberi kapcsolattal, maradandó élményekkel. Délelőttönként Esztergom, a Főiskola, délutánonként, hétvégeken pedig a színes falusi élet, falusi lelkipásztorkodás. Fizikailag nehéz volt, de az a sok szeretet, ami körülvett, éppúgy mindig feltöltött, mint a csöndes magányos esték a templomban. Isten közelében.

-  Minden bizonnyal élete legmagasztosabb élményeként élte meg, amikor 2003. május 27-én II. János Pál pápa kinevezte a Váci Egyházmegye megyéspüspökévé, melyet nyugdíjba vonulásáig, 2019. augusztus 24-ig látott el. Milyen érzés és felelősség volt a Váci Egyházmegye főpásztoraként, olyan nagyszerű megyéspüspök elődök, mint az Althann-testvérek, Eszterházy Károly, a városépítő Migazzi Kristóf nyomdokaiba lépni, szervezni, irányítani az egyházmegye életét, építeni közösségi, oktatási intézményhálózatát?   

-  Teljesen váratlanul ért a püspöki kinevezés. Előbb Esztergomban Paskai bíboros úr mellett, majd 2003-tól a váci megyéspüspöki szolgálat. Megilletődve gondolok a nagy váci püspök-elődökre. Örülök, hogy szolgálatom alatt méltóképpen megemlékezhettünk róluk. Báthory Miklósra éppúgy, mint a 18. századi nagy újjáépítőkre. Emlékéveket tartottunk. Nagy öröm volt a számomra, hogy még a szolgálati időm alatt szobrot emelhettünk Migazzi bíborosnak, Vác nagy mecénásának. Mindig is éreztem a felelősséget, hogy a jelen történelmi korban folytathassam azt a szolgálatot, amit az elődök megkezdtek. Valóban nagy a váci egyházmegye. Körülbelül 350 templomot örököltem. Szolgálatom alatt újabb 15 templommal gazdagodtunk. Egyre bővült az egyházi iskolák hálózata. Új iskolákat is építhettünk. A legnagyobb gondunk a papság létszámának fokozatos csökkenése. Ugyanakkor világi elkötelezett munkatársakat találtunk, akiknek a képzésével más oldalról erősödött az egyházközségek lelkipásztori szolgálata.

- Megyéspüspökként tizenhat éven át vezette hazánk egyik legnagyobb egyházmegyéjét, melynek lakosságát felgyorsult, folyamatosan formálódó világunkban rengeteg külső hatás érte, s éri napjainkban is. Sokan vannak, akik kérdéseikre, kételyeikre, élethelyzetük megoldására az egyháztól remélnek segítséggel felérő választ. Nehéz, küzdelmes korszak volt? Miben tudtak segíteni, meddig érhet el az egyház kinyújtott jobbja?

- Egyházunk, Jézus Krisztus szándéka szerint azt a küldetést kapta, hogy reményt, vigasztalást, útmutatást adjon az embereknek. A változó világban persze egyre újabb „kihívásokkal” találkozunk, de az alapvető emberi élethelyzetek mindig megismétlődnek. A születés, a nevelés feladata, a családok élete, a napi megélhetésért való küzdelem, a betegség, békétlenség, tragikus személyes sorsok és legfőképpen a gyász, olyan sorskérdések, amelyekben szolidárisnak kell lennünk. Papként, hiszen püspökként is pap maradtam, szinte naponta átélem ennek a súlyát. Hogy nehezebb volt-e, mint máskor? Nem tudom. Az biztos, hogy nagyon aggódom a falvaink elnéptelenedése miatt, a szegénység, elsősorban a cigányság kilátástalan helyzete miatt, de nagyon szenvedek a tehetetlenségünk miatt a hajléktalanok, a szenvedélybetegek, sodródó fiatalok, fogyatékkal élők és a többi hátrányos helyzetű ember sorsa miatt. Ugyanakkor reményt ad sok nagyszerű kezdeményezés, amit a Karitász, a Támogató szolgálatunk, a kórházi lelki-gondozásunk terén tapasztalok és a sok nagyszerű munkatársunk, önkéntesünk.

-  Ön szerint időszerű-e az egyházak megújulása, hogy teljes mértékben meg tudjanak felelni a 21. század sokrétű társadalmi kihívásainak?

-  Egyházunknak szüntelen meg kell újulnia. Nagyszerű egyházi vezetőink voltak és vannak, akik mindig tudnak adni új lendületet. A II. Vatikáni Zsinat idején voltam teológus. Azóta olyan pápák voltak, akik miatt nem kellett szégyenkeznünk. Most Ferenc pápa az, aki újra szembesít bennünket a jézusi örökségünkkel. Assisi Szent Ferenc lelkületével a szegények felkarolására hív. Rajtunk múlik, hogy meghalljuk-e a szavát. Van-e bátorságunk a belső reformra.

-  Az elmúlt években sokszor sok irányból „ostorozták”Önt őszinte, nyílt szavaiért, az elesettek védelmében kimondott véleményéért. Ugyanakkor az is jól érzékelhető, hogy a váci térség országgyűlési képviselőjével harmonikus az együttműködésük, ami számos formában megmutatkozott, hiszen elég csak az egyházi intézmények felújítására, bővítésére utalnunk. Hogyan ítéli meg, mennyire megalapozottak az Önt ért bírálatok, melyek megfogalmazói között volt, aki egyenesen baloldali püspöknek nevezte.

 Dr. Beer Miklós püspök: Az én "pártom" az Egyház

- Kétségtelen, néha úgy éreztem, hogy meg kell szólalnom. Azt szoktam mondani, hogy nem könnyű a próféta sorsa. Amikor olyat is ki kell mondani, amit az emberek nem szívesen hallanak. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem egyik vagy másik politikai párt szószólója vagyok. Az én „pártom” az Egyház. Igyekeztem mindig Jézus Krisztus tanításához tartani magam. Ebben pedig a „főnököm” a római pápa. Örülnék, ha ezt elhinnék nekem azok is, akik bántottak. Egyébként – kölcsönös tiszteleten alapuló – együttműködést ápolunk Rétvári Bence parlamenti államtitkár úrral is, a váci térség országgyűlési képviselőjével, aki nagyban támogatja az egyházi intézmények felújítását, bővítését, működésük feltételrendszerének javítását.

- Több mint fél évszázados papi szolgálatát, a közösségekért végzett önzetlen tevékenységét nyolc település díszpolgári címmel ismerte el. Számos rangos kitüntetésben részesült – többek a Magyar Érdemrend Középkeresztje, Raoul Wallenberg-díj -, a minap pedig a püspök elődje előtt tisztelgő Migazzi-díjat vehette át. Utódja, Marton Zsolt megyéspüspök, az Önt méltató beszédében kiemelte: "Beer Miklós őszinte, szeretetteljes, közvetlen embersége példaadó, amit mindenki megtapasztalhat és átérezhet vele találkozva, minden alkalommal."  

- Meghatódva köszönöm meg azt a sok elismert, kitüntetést, amit évek alatt kaptam. Arany Jánossal vallom: "több a hírnév, mint az érdem" Legutóbb nagyon örültem a Migazzi-díjnak. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szép "megkoronázása" volt a megyéspüspöki szolgálatomnak. Nagyon jól esett utódom, Marton Zsolt püspök atya kedves fogalmazása, szeretetteljes köszöntése.

- Június 1-jén betöltötte a 76. életévét, hivatalosan nyugdíjba vonult, ám továbbra is rendkívül aktív közéleti szerepet vállal, videoblogot indított. Mi a célja, mit szeretne kifejezésre juttatni megnyilatkozásaival? Nem hiányzik a pihenés, az elvárások nélküli feltöltődés élménye?

- Nyugdíjasként valóban keresem a helyemet. Mit tudok még tenni valami hasznosat hazámnak, Egyházamnak? Hiszek az emberi szolidaritásban és ezért mertem belevágni ebbe a kissé szokatlan „vlogger”-szerepbe. Hiszem azt, hogy a modern kommunikáció eszközeit jó célért használni kell. Sok kedves, bátorító visszajelzést kapok. Amíg ad erőt az Úristen, addig teszem a dolgom. Majd talán pihenni is fogok.

- Sokak reménye szerint Jézus születésének közeledte felváltja az egymásnak feszülő emberekben a békétlenséget a szeretet és az adventi várakozás meghittsége. Ön szerint van okunk az optimizmusra?

- Karácsony mindig megérint bennünket. Esélyt kapunk, hogy egy kicsit megálljunk a rohanásban és Jézus Krisztus születését ünnepelve saját magunk is szeretetben újjászülethessünk. Hiszek ebben. Úgy, ahogy Ady Endre fogalmaz a gyönyörű versében: „Ha ez a szép rege/Igaz hitté válna/Óh de nagy boldogság/Szállna a világra!”  Áldott-békés, örömteli ünnepet kívánok minden olvasónak!

- Püspök úr! Köszönjük a beszélgetést, áldott ünnepet, jó egészséget kívánunk Önnek!