Aznap délután 16:57-kor érkezett Mészáros Miklós „Vonatbaleset” tárgyú levele az alsói levelezőlistára, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk: „Valaki hoz egy rossz döntést, átvágok a síneken, sietünk, csak még elérjük... Üvöltve dudál a Pest felől érkező, átrohanó vonat, és dudál még hosszan, az után is, hogy elcsapta, elsodorta a férfit. Nem áll meg. A férfi a sínek mellet fekszik, rángatózik, próbál feltápászkodni. A peronon 15-20 ember nézi a fityegő véres kart, és a két nőt, akikkel együtt hozta a rossz döntést, és akik megúszták. 50 kilós, 160 centis 18 éves forma lányka ugrik le a peronról, egyedül segíti, húzza fel a megtermett férfit, kapja el az idősebb nőt elestében, támogatja, felhúzza egyedül a peronra, a peronon a padra, a fityegő karú véres férfit, ahol a 14-19 ember nézi. 14-19 ember nézi.

Leányka telefonál mentőért, próbálja nyugalomban tartani az időközben följutott hozzátartozókat, a férfit, befut a pesti vonat, a 14-19 ember felszáll. 10 perc késéssel elutaznak. Ezért kicsit morognak. Eltelik 15-20 perc, jönnek a további 14-19 emberek, de látva a vérző sérültet, odébb állnak. Bámészkodnak.

Elsőnek tűzoltók, aztán mentők, végül a rendőrség is befut. Leánykából itt fogy ki a szusz, félre guggol, és kiadja a nemrég fogyasztott joghurtot. Rendőr: – Itt rossz helyen guggolsz! Hozzátartozók szeretnének a mentővel menni. Mentős: – Senki nem jöhet a mentővel! Miután leányka mindenhonnan elkésett, ahová indult, elfuvarozza a parkolóban hagyott kisautójával a hozzátartozókat a Honvéd Kórházba. Tanulság nincs. Valóság van.”

A fenti leírás „főszereplője” az érettségire készülő, 18 esztendős gimnazista lány, Mészáros Anna – a szerző kisebbik leánya –, születése óta Dunakeszin élő alsói lakó. Emberségről, segítőkészségről, lélekjelenlétről tanúbizonyságot tevő cselekedete sokakban fogalmazta meg javaslat formájában az igényt, hogy példamutató tettét méltó módon megörökítsük és elismerjük. Benkő Tamás önkormányzati képviselő tájékoztatta Dióssi Csabát, Dunakeszi város polgármesterét a történtekről, tolmácsolva több, az eseményeket a fenti leírásból megismerő alsói lakos közös javaslatát a fiatal hölgy elismerésére.

Az ajánlás természetesen nyitott fülekre talált, így Dióssi Csaba és Benkő Tamás önkormányzati képviselő december 16-án délután a polgármester úr irodájában személyesen fogadták Mészáros Annát, és édesapját, kifejezve nagyrabecsülésüket, megköszönve a példamutató helytállást.

„Azt tettem, amit anyukámtól tanultam” – mondta Anna miután átvette Dióssi Csabától és Benkő  Tamástól a hatalmas ajándékcsomagot, és a virágot.

„A jegykiadó automatától nem messze álltam, amikor hirtelen meghallottam a Pest felől érkező vonat rendkívül hangos és hosszú dudálását. Azonnal felemeltem a könyvből a fejemet, az első pillanatban a velem szemben álló – a robogó szerelvény felé tekintő – várakozók elszörnyedő arckifejezését láttam, majd ekkor fordultam a baleset színhelye felé. Mire megfordultam, csak a vonatot láttam, majd, amikor elszáguldott, akkor azt, hogy egy férfi a földön fekszik. Hirtelen abban sem voltam teljesen biztos, hogy életben van-e?... Majd észrevettem, hogy rángatózik, ekkor automatikusan elkezdtem futni felé, hogy segíthessek. A szerencsétlenül járt férfi körülbelül 38-42 éves lehet, alsói lakos. Két hölgy – azt hiszem, az élettársa és a nagymamája – volt vele. Amikor odaértem, sokkal rosszabbra számítottam... Azt hittem, hogy teljesen átment rajta a szerelvény... Nagyon vérzett a férfi, először azt sem tudtuk biztosan, hogy csak a karja vérzik vagy máshol is megsérült... A két kísérője segítségével felemeltük és lefektettük a padra, a nálam lévő bicskámmal szétvágtam a kabátját, hogy megállapíthassam, honnan vérzik, hol sérült meg. Ekkor láttam, hogy a könyöke környékén sebesült meg, de ezt sem volt könnyű pontosan megállapítani, mert nagyon csúnyán össze volt törve a karja, igazából a könyökét nem is lehetett egyértelműen beazonosítani... Nagyon csúnya törés volt, belső vérzést tapasztaltam, nem volt nyílt törés. Szemmel láthatóan a csuklója is eltört, onnan vérzett kifelé, ezért ott raktam rá egy nyomókötést. A két hozzátartozó szinte sokkos állapotba került, főleg az élettársa, nagyon reszkettek mindketten.

Amikor húztam fel az elsodort férfit a sínekről a peronra, az egyik hozzátartozója azt hajtogatta: „Miért kellett ennyire sietned, miért kellett ennyire sietned?!”... A férfi teljesen zavarodott volt, tőlem kérdezte, hogy mi történt, el akarta érni a vonatot? Szinte teljesen magán kívül volt, a történtekre nem emlékezett...

A segélynyújtás közben a férfi élettársának mondtam, ne engedje, hogy a padról lelóghasson a sérült kar, a nagymamától a sálját kértem el a nyomókötéshez. Szegények nagyon sokkos állapotban voltak. A többi ember viszonylag messze állt tőlünk, és amikor beérkezett a 12:26-os vonat Vác felől, szinte mindenki felszállt rá. Senki nem jött oda, senki nem hívta a mentőket. Leszálltak a kalauzok és megkérdezték, hogy hívta-e már valaki a mentőket; mondtam nekik, hogy éppen most beszélek velük, így ők már nem telefonáltak, felszálltak a vonatra, amely aztán folytatta útját a Nyugati pályaudvar felé.

Megérkeztek a mentők és átvették a sérült szakszerű ellátását. Megkérdeztük tőlük, hányan mehetünk a mentőautóban, de mondták, hogy senki. Ez után felajánlottam a két hölgy hozzátartozónak, hogy üljenek be az autómba, elviszem őket a Honvéd Kórházba. Azóta többször is találkoztam velük személyesen, voltam a családnál, sőt volt, hogy én vittem be őket látogatóba a kórházba, így akkor volt alkalmam beszélgetni velük, de a baleset okairól nem ejtettünk szót. Még aznap megoperálták a karját, próbálják megmenteni, az eset másnapján már sokkal jobban volt. Utólag gondoltam bele, hogy az emberek mennyire közömbösek voltak... – idézte fel a történteket Anna, akitől megtudtuk, hogy édesanyja orvos, aki az ő jelenlétében többször is segített balesetet szenvedett embereken.

-  Tőle korábban már megtanultam egy-két dolgot ilyen rendkívüli esetekre, emellett a közelmúltban a jogosítvány megszerzése során elvégzett elsősegélynyújtó-tanfolyamnak is hasznát vettem. Még nem igazán tudom, hogy feldolgoztam-e már ezt az egészet?... Annak nagyon örülök, hogy nem lett ennél rosszabb kimenetele... Megnyugtatott valamelyest, amikor átmentem beszélgetni a családdal... Teljesen meglepett és nagyon jól esett, hogy milyen sokan írtak, reagáltak pozitívan az alsói levelezőlistán – mondta hétfő délután Anna a polgármester elismerő szavai után, aki Benkő Tamással együtt köszönetét és elismerését fejezte ki az édesapának, Mészáros Miklósnak is.

Benkő Tamás önkormányzati képviselő segítségével az alsói levelezőlistán a témához fűzött megjegyzésekből válogattunk, természetesen név nélkül:

„Ez a magyar valóság. Szomorú. (...) És szégyellje magát az a sok ember! (...) És bízhatunk abban, hogy van még sok ilyen fiatal, akik példát tudnak mutatni a társadalomnak. Mert ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy az a közel 20 ember minket és családtagjainkat is ott hagyott volna. És ez elszomorító! Mindenesetre bízzunk benne, hogy a sérült személy felépül.”

„Hátborzongató! Félelmetes. Köszönet és hála ennek a talpraesett, fantasztikus leányzónak!!!” „Ha ez valóban így volt, ahogy leírta (feltehető, hogy szemtanú volt), van tanulság. Ne legyünk közömbösek, ahogy 14-19 ember az volt, és vegyünk példát a 18 éves kislányról, mert példát mutatott emberségből és segítőkészségből.”

„Le a kalappal a leányzó előtt! Szomorú és ijesztő az arány: egy normális Ember, 14-19 bámészkodó...” „A szomorú eset kapcsán minden szörnyülködést félretéve – hiszen abból még lehetne sok, de az eseten sajnos már nem változtat – szeretném kifejezni elismerésemet a lányának. Ugyan a balesetben személyesen nem vagyok érintett, azzal, hogy azt tette, amit ott és akkor jónak érzett, mindannyiunkért tett. Bátorsága, talpraesettsége és áldozatvállalása – még ha nagyon nehéz is lehetett végig csinálni – nem volt hiába. Azt hiszem, sokunk nevében és nagyon őszintén mondhatom, köszönöm.”

„Büszke lehet a lányára! Csodálatos lélekjelenlétre és önzetlenségre vall, amit végig csinált. Ha vannak ilyen fiatalok, van még remény a közömbösség csökkentésére (azt sajnos nem merem írni és álmodni, hogy a megszüntetésére). Remélem, valóban megkapja azt az elismerést, amely megerősíti abban, hogy milyen nagyszerűen cselekedett!”

„(...) Az idős embert kimentő és a rokonokat a kórházba befuvarozó leányzót (...) terjessze fel helyi vagy országos kitüntetésre. A mai, lélektelen és közömbös társadalomban legyünk büszkék arra a kevés emberre, aki tud még bátor és példamutató lenni.”