- Két éve lakik városunkban. Mi az, ami megfogta Dunakesziben, miért ezt választották férjével új otthonul?

- Amikor keresgélni kezdtünk, fontos volt számunkra, hogy a színházak viszonylag gyorsan megközelíthetők legyenek, ezért a pesti oldal agglomerációjában keresgéltünk, tudva, hogy a hidakon átjutni a reggeli-délutáni dugóban nagyon sok időt elvenne a napjainkból. Hamar leszűkítettük néhány városra a listánkat, és a keresendő ingatlanok közül a mostani házunk volt az, ami első látásra szerelem volt. Olyan, mint egy oázis, elrejtve a külvilágtól. Nem volt kérdés, hogy erre teszünk ajánlatot.

- Az elmúlt időszak több változást is hoztak az életében. Miként érzi magát most a bőrében?

- Hiszek a sorsszerűségben, abban, hogy semmi nem történik velünk véletlenül. Sem a jó, sem a rossz dolgok. Ahhoz, hogy a mostani boldogságom minden percét maximálisan megéljem, kellettek a mélypontok, nehéz és súlyos döntések. Nem volt könnyű egy húszéves házasságot lezárni, de nem szerettem volna úgy élni, hogy azt érzem, hogy már nem közösek a céljaink, álmaink. Igyekeztem összetartani a családot, de egy pontnál racionális döntést kellett hozni és lezárni a múltat. Nehéz időszak volt, és Máté ebben a nehéz időszakban talált utat a szívemhez. Milyen jó, hogy engedtem az érzéseimnek! Köszönöm, boldogok vagyunk!

- Közismert, hogy milyen családcentrikus. Mennyire viseli meg, hogy most a színházi munkái, valamint a TV2 új napi sorozata a Mintaapák szinte egy perc szünetet sem engedélyez az Ön számára?

- Amikor korábban azt nyilatkoztam, hogy elég jó vagyok a családi logisztikában, nem számítottam ekkora kihívásra! Húsz éve vagyok a szakmában, de ilyen sűrű őszöm még nem volt. A szeptemberre gyakorlatilag nem is emlékszem: Mintaapák forgatások, C’est la vie próbaidőszak a Pinceszínházban, A Szépség és a Szörnyeteg felújító próba a Budapesti Operettszínházban. Szinte csak aludni jártam haza, a gyerekek pedig napokig nem is láttak. Mire felkeltek, már elmentem, mire hazaértem, már aludtak. Máté és az édesanyám segítségével azonban ezen a húzós időszakon is túljutottunk. Azóta elszöktünk kettesben Londonba, hogy kicsit feltöltődjünk. Az igazat megvallva, fáradtabban jöttem haza, mint ahogy kimentem, de nagyon jól éreztük magunkat. Sokat sétáltunk, aludtunk, és persze jó néhány színházi előadást megnéztünk.

- Gyermekei miként tudtak megbarátkozni azzal, hogy Dunakeszire költöztek?

- Eleinte nem volt könnyű nekik, hiszen iskolát is váltottak, ráadásul külön iskolába írattuk őket, míg korábban ugyanabba a suliba jártak. Zsombor, a nagyobbik ingázik, emellett rengeteg edzése van, teniszezik, szóval ő már önjáró, de eleinte meg kellett szoknia az agglomerációs létet. Bulcsú imádja a természetet, így az, hogy a Dunapart tőlünk karnyújtásnyira van, neki maga a csoda! Nagyon szeret itt lakni.

 - Egyre többször lép fel helyi eseményeken. Mennyire fontos az Ön számára, hogy Dunakeszi kulturális életében jelen legyen?

- Büszke dunakeszi lakos vagyok, így, ha felkérés érkezik, örömmel teszek eleget. A helyi közönségnek énekelni különleges dolog, hiszen a nézők között bármikor felbukkanhat egy szomszéd, a gyermekem osztálytársainak szülei, vagy éppen néhány edzőpartner a teremből.

- Közeledik a Karácsony, a Szeretet Ünnepe. Összeállította már az ünnepi menüt?

- Magát a karácsonyt szeretem, mondhatni karácsonymániás vagyok! Hónapokkal korábban kezdek készülődni, kigondolni, ki-mit kapjon, aztán amikor itt az advent, alig várom, hogy feldíszítsük a házat. A menüben édesanyám segít, de van olyan fogás, amit rendelni szoktam. A halászlé, a rántott hal és a bejgli nem hiányozhat nálunk az ünnepi asztalról.

- Ha lehetne három kívánsága Karácsonykor, ami teljesülhetne, mi lenne az?

- Csupa olyan, amit boltban nem lehet kapni: idő, egészség és boldogság. Ez most mind meg van, ezért azt kívánom, minden maradjon így.